Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek

Nagy Donát 2020-08-22 11:53:00
Persze ezek még igen kezdetleges szerkezetek voltak.

Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely alváshoz és munkához használt "fűágyak" nyomait fedezte fel a Dél-afrikai Köztársaságban lévő KwaZulu-Natal tartománybeli Border barlangban.

Ezeket az ágyakat, amelyeket a kölesformák alcsaládja tartozó füvek kötegeiből készítettek, a barlang hátuljában alakították ki hamurétegeken - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Úgy véljük, hogy a fűágyakat szándékosan helyezték hamura, nem csupán azért, hogy tiszta és jól szigetelt alapjuk legyen, hanem hogy távol tartsa a rovarokat

- mondta Lyn Wadley, a johannesburgi Witwatersrandi Egyetem professzora, a Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a hamuréteg néha úgy keletkezett, hogy egy korábbi fekhely maradványait elégették, hogy megtisztítsák a barlangot és elpusztítsák a kártevőket. Máskor a tűzrakóhelyek fáinak hamuját használták fel tiszta alapként.

A dél-afrikai, francia, argentin és belga szakemberekből álló kutatócsoport a megkövesedett fűkötegek nyomait vizsgálták a barlangban. Számos kultúrában használták rovarriasztóként a hamut, amelyben a rovarok nem tudnak könnyen mozogni, lélegezni és harapni, míg végül kiszáradnak.

Tudjuk, hogy az emberek nem csupán aludtak, hanem dolgoztak is ezeken a füves felületeken, mivel kőszerszámkészítésből származó hulladékok is vannak a fűmaradványok között

- mondta Wadley, megjegyezve, hogy nagyon sok apró, vörös és narancssárga okkerszemcsét is találtak.

Vizsgálatunk azt mutatja, hogy 200 ezer évvel ezelőtt, fajunk megjelenése után nem sokkal, az emberek képesek voltak tüzet előállítani, és használták is a tüzet, a hamut és a gyógynövényeket, hogy tiszta, kártevőmentes táborhelyeket tartsanak fenn. Ezek a stratégiák az egészségre is jótékony hatással lehettek, ami előnyt jelentett ezen korai közösségek számára

- magyarázta a professzor.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.