Majdnem levágta az utas fejét a szélvédőn berepülő teknős

Fehér Buda 2020-05-28 14:09:00
Az élet képes rákontrázni a Végső állomás filmekre is.

Latonya Lark a testvérével vásárolt be az amerikai Georgia államban, amikor olyan történt velük, ami még a Végső állomás filmekben is meghökkentő lenne. A testvérek kocsijának szélvédőjébe ugyanis becsapódott egy teknős.

Latonya először azt hitte, hogy valaki egy téglát próbált meg keresztül dobni a szélvédőn, mielőtt rájöttek, hogy mi is történt. A testvéreket beterítették a szélvédő szilánkjai, félre kellett húzódniuk, hogy jobban szemügyre vegyék az üveget.

Ekkor jöttek rá, hogy nem tégla szorult a szélvédőbe, hanem egy élő teknős. A nő szerint a teknőst valószínűleg az elöttük haladó kocsi üthette el, a szerencsétlen hüllő az ütközés következtében olyan erővel repült a levegőbe, hogy az elég volt, hogy majdnem teljesen keresztülfurakodjon a vastag üvegen.

A testvérpár végül rendőrt hívott, akik megállapították, hogy a kocsi annyira megsérült a balesetben, hogy csak vontatóval engedték elszállítani a helyszínről. A teknős kifeszítették az üvegből, ekkor jöttek rá, hogy a hüllő még nagyon is él, a rendőrök állatorvoshoz szállították a négylábút.

Latonya azt mondja, hogy még a rendőrök szerint is hatalmas szerencséjük volt, 

hiszen ha az üveg nem fogja meg a páncélost, akkor az simán levághatta volna a nő fejét a becsapódáskor.

A nő később megkérdezte a rendőrséget, hogy mi történt az állattal, akik elmondták, hogy a pórul járt teki néhány nappal a baleset után elpusztult, mert túl sok vért vesztett a becsapódás után. Latonya a baleset után arra kéri a sofőröket, hogy óvatosabban vezessenek az utakon, mert így elkerülhetőek lennének a hasonló hajmeresztő pillanatok. A nő szerint egyébként az elöttük haladó kocsi túl gyorsan mehetett, ezért repülhetett akkorát a páncélos állat.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.