Majdnem belehalt egy tűzoltó abba, hogy a foga közé ragadt egy popcorn darabka

ugytudjuk.hu 2020-01-10 09:49:00
Így élvezze valaki a mozizást.

Szívműtéten kellett átesnie egy brit tűzoltónak, miután egy popcorn darab beékelte magát két foga közé. Na jó, nem a popcorn volt a hibás, hanem az, ahogy Adam Martin megpróbálta azt kiszedni. A tűzoltó ugyanis jó MacGyver módjára egy tollal, fogpiszkálóval, és még egy drótdarabbal is megpróbálta kifeszegetni a pattogatott kukorica héját. A férfi végül egy szöget is befeszített a két foga közé, mire sikerült megszabadulnia az ételdarabkától.

Ezután viszont nekiállt fájni a foga. Adam azonban nem ment el fogorvoshoz, inkább próbált nem figyelni a fájdalomra. Egy hét múlva azonban felszökött a láza, fáradékony lett, fejfájások gyötörték, majd még szívzörej is kialakult nála. A férfi ekkor már nem halogatta tovább, orvoshoz ment, kiderült, hogy

szívbelhártya-gyulladást szedett össze a popcornos manőver miatt.

A feszegetés közben ugyanis a férfi felsérthette az ínyét, ahol baktériumok jutottak a szervezetébe. Ezek aztán egészen a szívéig utaztak, ahol szép kis kárt okoztak. Adamet végül megműtötték, azóta pedig felépült. A gyógyulás azonban elég rögös út volt számára, az orvosok azt mondták, hogy ha tovább halogatta volna a látogatást, akkor napokon belül halott lett volna. 

Adam a kórházból hazatérve azt mondta a családjának, hogy többet nem eszik pattogatott kukoricát. Azoknak, akikhez pedig eljut a sztorija, azt javasolja, hogy inkább ne halogassák az orvost, mert úgy járhatnak, mint ő.

(Metro)

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.