Magyarország nem csatlakozik az isztambuli egyezményhez

Farkas Bazsi 2020-05-05 10:51:00
Az Országgyűlés azt is el akarja érni, hogy az EU se csatlakozzon a dokumentumhoz.

Kereszténydemokrata képviselők kezdeményezésére politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés kedden a gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az isztambuli egyezményhez való csatlakozás elutasításáról.

A KDNP-s Vejkey Imre, Nacsa Lőrinc, Juhász Hajnalka és Hollik István által benyújtott politikai nyilatkozatot 115 igen, 35 nem és három tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

A nyilatkozat felszólítja a kormányt, hogy ne tegyen további lépéseket az egyezmény kötelező hatályának elismerése iránt, és az Európai Unió intézményeiben is azt az álláspontot képviselje, hogy az EU ne csatlakozzon a dokumentumhoz.

A politikai nyilatkozatban a ratifikáció elutasítását azzal indokolják: az Európa Tanács isztambuli egyezménye a társadalmi nem definícióján alapuló megközelítést ír elő rendelkezéseinek átültetése során, az Országgyűlés pedig nem kívánja a nemzeti jog részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az egyezmény genderszemléletét.

A nyilatkozat szerint azért sem támogatható a ratifikáció, mert az egyezmény nemi alapon biztosított menedékjoggal kapcsolatos rendelkezései ellentétesek a jogellenes bevándorlással szembeni hatékony fellépést biztosító magyar jogszabályi környezettel.

"Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet" - szögezi le a nyilatkozat.

A dokumentum kitér arra is, hogy az isztambuli egyezmény azon pontjai, amelyekre értékként tekintenek - különösen a gyermekek védelme és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés -, jelenleg is részei a magyar jogrendszernek, amely biztosítja a szükséges jogi garanciákat minden védelemre szorulónak - írja az MTI.

 

Címlapfotó illusztráció, MTI/Kovács Tamás.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.