Magyarország a világ 64. legkorruptabb országa

Fehér Buda 2019-01-30 11:56:00
Jóval az európai átlag alatt teljesítettünk.

A Transparency International öt éven keresztül mérte fel a világ korrupcióját, az adatok alapján készített is egy toplistát, ezen keresztül mutatták be, hogy mire jutottak. A kutatás során olyan tulajdonságokat figyeltek, mint például a sajtószabadság egy országban, a demokrácia helyzete, vagy a korrupció elleni fellépések száma. A legjobb helyzetben Dánia van, ők 88 pontot értek el a lehetséges 100-ból. A legkorruptabb ország idén Szomália lett, ők csupán 10 pontot tudtak összeszedni a felmérésben. A kutatás végén egy térképet is készített a szervezet, minél vörösebb egy ország, annál korruptabb:

A térképen látszik, hogy Európa egészen jól áll, ezt megerősítette a szervezet is, azt írják, hogy átlagosan 66 pontot kaptak az európai országok, ezzel ez a kontinens a legjobban teljesítő régió. Magyarország azonban jóval az európai átlag alatt helyezkedik el, mi az átlagnál hússzal kevesebb pontot gyűjtöttünk be, csupán 46-ot. A Transparency International ennek indoklására azt mondta, hogy aggasztó volt azt látni, ahogyan elüldözték Magyarországról az Open Society Foundationt és a CEU-t. Mindent összevetve Magyarország 8 pontot zuhant az elmúlt években. 

Törökország az elmúlt években kilenc pontot vesztett, a Transparency ezért már a 'nem szabad' országok kategóriájába sorolta. Hasonlóan nagyot bukott az USA, ők négy pontot vesztettek, ezzel idénre már kicsúsztak a top 20-ból. A szakemberek azt mondják, hogy aggasztóan sok ország indult el a lejtőn a 2008-as válság óta. Szerintük jól megfigyelhető, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak meg a közintézményekben, mert nem látják azt, hogy ezek az intézmények fellépnének a korrupció ellen.

(Metro)

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.