Magyar László Afrika-kutatóra emlékeztek születésének 200. évfordulóján Szombathelyen

Farkas Bazsi 2018-12-16 15:52:00
Mert, hogy itt született.

Magyar László kalandos életű, kíváncsi természetű ember volt, akit afrikai kutatásairól szóló útleírásai, naplója, majd 1859-ben megjelentetett könyve miatt, távollétében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választott - mondta a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Gulyás András nyugalmazott nagykövet, a Magyar László Emlékbizottság titkára, tudósít az MTI.

Hozzáfűzte: Magyar László tengerésztisztnek tanult, Fiumében kadétiskolát végzett, több hajón szolgálva bejárta a világtengereket, az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig is eljutott, életének meghatározó élménye volt, amikor Afrikában a Kongó folyó forrásvidékéig felhajózott, később pedig a kontinens belső részeire is eljutott, expedíciókat szervezett.

"Itt megismerkedett egy afrikai királlyal, aki felajánlotta neki egyik lánya kezét és kétszáz elefántvadászt, akikkel azután az expedícióit megvalósította" - sorolta Gulyás András.

Szólt arról is, hogy Magyar László legfőbb jellemvonása a kíváncsiság volt, ez hajtotta néprajzi, csillagászati, földrajzi kutatásait is. Tengerészként értett a térképrajzoláshoz, topográfiai, kartográfiai kutatásai ezért szakszerűek; mindezek mellett alapos mezőgazdasági ismeretekkel is rendelkezett, így a növényvilágról, geológiáról, hidrológiáról szóló leírásai is értékesek.

Rákóczi István, az emlékbizottság másik titkára, a konferencia főszervezője, az ELTE tanszékvezető tanára a sajtótájékoztatón egyebek között arról szólt, hogy szeretnék Magyar László munkáit portugálra lefordítani és "visszajuttatni" Angolába, abba az országba, ahol hosszú évekig élt és ahol a halál is érte 46 éves korában.

Magyar László és Ozoro hercegnő szerelme történetének állít emléket Angola egyik ma élő legismertebb költője, Ana Paula Tavares egy szerelmes énekkel, amelyt az 200. évfordulóra az ELTE Eötvös Kiadó Kft. gondozásában magyarul és portugálul is megjelent - fűzte hozzá.

A konferenciát követően a kétnapos megemlékezés részeként szombaton délelőtt Szombathelyen megkoszorúzzák Magyar László emlékművét, az eseményen részt vesz majd Lizeth Nawanga Satumbo Pena, az Angolai Köztársaság nagykövete is.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.