Magyar Közút szombathelyi mérnöksége is speckó gépeket kap a bicikliutak üzemeltetéshez

Farkas Bazsi 2020-07-30 18:09:45
Az év minden szakában képesek az összes feladatot elvégezni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővíti, a gépeket csütörtökön adták át a Fejér megyei Sárbogárdon.

Az ünnepélyes átadáson Tóth Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára egy 2018-as felmérést említett meg, amely szerint az emberek akkor hajlandók leginkább áttérni a kerékpáros közlekedésre, ha megfelelő színvonalú infrastruktúra áll rendelkezésre. A kormány ezért igyekszik fejleszteni a kerékpárút-hálózatot és biztosítani a fenntartásukhoz szükséges,

Tóth Péter közölte, hogy a kormány évi egymilliárd forintot ad a társaságnak a kerékpárutak karbantartására, ebből vásárolták az öt új gépet.

Emlékeztetett arra, hogy korábban az önkormányzatok tartották karban a hozzájuk tartozó kerékpárutakat, ám mindegyik más színvonalon végezte el a feladatot, ezért 2018 óta a törzshálózat és a főutak mentén lévő kerékpárutakat a Magyar Közút egységesen végzi.

Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az öt gép és a hozzá tartozó különböző adapterek nettó 180 millió forintba kerültek. A korábbi tizenöt és a most átadott öt járművel az év minden szakában képesek az összes feladatot elvégezni a fenntartásukban lévő valamennyi útszakaszon - fűzte hozzá.

A sajtóanyag szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott beszállítótól, a KITE Zrt.-től vásárolta meg a speciális kommunális kistraktorokat a hozzá tartozó, a kerékpárutaknál alkalmazható speciális adapterekkel. A gépeket és adaptereiket kaszálási, hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és burkolatseprési munkákhoz fogják használni a szakemberek.

A munkagépek a társaság szombathelyi, szentesi, kápolnásnyéki, tapolcai és makói mérnökségeire kerülnek majd - tudósított az MTI.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.