Magyar ezüst és bronz a kajak-kenu világbajnokságon

ugytudjuk.hu 2019-08-25 12:22:00
Újabb három kvóta a jövő évi tokiói játékokra!

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenupárosa ezüst-, a kajakos Kozák Danuta pedig egyesben bronzérmet szerzett vasárnap 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Ez a két dobogós hely egyben két női kenus és egy női kajakos kvótát is jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.

    

A vasárnapi program rögtön magyar éremeséllyel indult, Balla Virág és győri klubtársa, a hozzá hasonlóan 25 éves Devecseriné Takács Kincső favoritnak számított az új olimpiai számban, kenu kettes 500 méteren. A kétszeres címvédő kanadai egység az egyik tagja, Laurence Vincent-Lapointe pozitív doppingtesztje miatt nem indulhatott el a Maty-éren, a magyarok pedig idén már megverték egyszer az észak-amerikai duót, nyertek világkupát, Európa Játékokat, így nem csak titokban beszéltek róluk aranyesélyesként.
    


A versenyt a kínaiak kezdték a legjobban, akik valósággal kilőttek a rajtból. Hamar kiderült, hogy az első helyért az ázsiai és a magyar hajó lesz harcban, féltávnál utóbbi követte előbbit. A hajrához közeledve aztán Balláék próbáltak közelebb zárkózni, de Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja nem akart elfáradni, s végül sikerült megtartania előnyét. A magyar duó így - hasonlóan a tavalyi évhez - másodikként zárt, s nem mellesleg szerzett két olimpiai kvótát.  
    
    

A következő döntőben az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutának szurkolhatott a Maty-ér többezres közönsége, aki - hasonlóan a szombati középfutamhoz - ismét összecsapott 500-on a női kajak másik korszakos egyéniségével, a sprinttáv királynőjének számító új-zélandi Lisa Carringtonnal. Az UTE 32 éves versenyzője olimpiai és vb-címvédőként kezdte a versenyt, de utóbbi címét a befutó után kénytelen volt átadni Carringtonnak, aki bombaformában versenyez Szegeden. Az új-zélandi rajt-cél győzelmet aratott, és csak a hátát nézhették a riválisok. Az ezúttal kissé darabosan, erőlködve mozgó Kozák végig harcban volt az éremért, s végül a fehérorosz Volha Hudzenka mögött - aki júniusban a minszki Európa Játékokon is megelőzte őt - harmadikként ért célba, megszerezve ezzel a magyar kajak-kenusport 500. vb-érmét. Az első öt helyezett kapott kvótát, így Magyarországnak is jutott egy.
    


A háromszoros olimpiai bajnok, 16. vb-jén szereplő Kammerer Zoltántól és nála 16 évvel fiatalabb, 25 esztendős Gál Pétertől újabb bravúrt reméltek a szurkolók K-2 1000 méteren, ahol már az is nagy fegyverténynek számított, hogy a duó bekerült a legjobb kilenc közé. A döntőben az első hat hely ért tokiói indulási jogot, és sokáig úgy tűnt, a magyaroknak talán sikerül odaérniük, de végül nyolcadikként értek célba. A jövő évi pótkvalifikációs versenyen még lesz lehetőség a javításra.
    


A délelőtti egyetlen magyar érdekeltségű B döntőben a kenus Kiss Tamás második lett 1000 méter egyesben, így összesítésben 11. a helyen zárta a vb-t.
 


A folytatásban még tíz döntőt rendeznek a Maty-éren, mindben lesz magyar hajó.  A zárónapon még további 10 döntőt rendeznek a Maty-éren, mindben lesz magyar hajó. (MTI)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.