LMP: tisztességes béreket a szociális dolgozóknak!

Fehér Buda 2020-11-08 12:01:41
A párt azt követeli a kormánytól, hogy biztosítson tisztességes béreket a szociális területen dolgozóknak

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy biztosítson tisztességes béreket a szociális területen dolgozóknak - mondta a párt társelnöke vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón, írja az MTI.

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben teljesen hiányzott a szociális munkások megbecsülése, pedig ők a jelenlegi koronavírus-járvány alatt is bebizonyították, hogy milyen fontos és lelkiismeretes munkát végeznek.

Megerősítette, továbbra is igazságtalannak tartják, hogy a szociális területen dolgozók nem kaptak az egészségügyi alkalmazottakéhoz hasonló egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést. Az LMP éppen ezért követeli, hogy a kormány - a béremelés mellett - a szociális munka napján, november 12-én fizesse ki ezt az összeget az érintett dolgozóknak - mondta a párt társelnöke.

Szólj hozzá!

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.