LMP: Egészséges ivóvizet mindenkinek!

ugytudjuk.hu 2019-08-22 19:00:00
Magyarországon súlyos a helyzet, többezren nem jutnak tiszta ivóvízhez.

"Augusztus 20. környékén különösen fontos hangsúlyozni az Alaptörvény emberi méltóságra vonatkozó rendelkezéseit: a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése. Magyarországon sajnos még most is sok ezren vannak azok, akiknek tiszta ivóvízre volna szüksége, melyhez nem jutnak hozzá. Ez 2019-ben elfogadhatatlan." - írja az LMP sajtóközleményében.

Ez utóbbiak közé tartozik a Tamási város külterületén, de annak központjától alig több mint öt kilométerre (az "utolsó tűzcsaptól" egy kilométerre) elhelyezkedő Adorján-Újtelepen és környékén élő 60 – zömmel többgyermekes és nyugdíjas - család, akik sok éve küzdenek csupán azért, hogy végre tiszta ivóvízhez, vezetékes vízszolgáltatáshoz tudjanak jutni. De mindhiába. Hosszú évek óta sem a szolgáltató, sem az illetékes minisztériumok nem válaszolnak a kérésükre, és még a minimális szolgáltatástól is megfosztják őket. Tartálykocsiból, heti háromszor, családonként 20 liter víz: ez a kegy csak, amit az állam gyakorol. Az ásott kutak már kiapadtak, a megmaradt kutak vize egészségügyi szempontból nem megfelelő. Egyenrangú magyar állampolgárként fizetnének a szolgáltatásért, de ennek néhány millió forintos költséggel járó kiépítésére nincs politikai akarat. Ugyanúgy, ahogyan az emberi méltóság vagy az egészséges környezethez való jog tiszteletben tartására sincs.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítson minden hazánkban élő állampolgárnak megfelelő hozzáférést a tiszta ivóvízhez és az elemi higiéniai igényekhez (tisztálkodás, mosás) szükséges vízmennyiséghez

A vízhiány, a vízminőség kérdése korunk egyik alapvető fontosságú problémájává léphet elő, ha a felelős kormányzati kompetenciákkal felruházott tényezők és szervek elmulasztják időben orvosolni a már aktuális problémákat. 

A klímaváltozással összefüggő alkalmazkodás stratégiai szemléletet követel meg, az LMP ezért szorgalmazza a klímavészhelyzet kihirdetését Magyarországon, hogy időben lehessen megelőzni például a vízhiány miatt keletkező katasztrófát. A vízhez történő hozzáférés alapvető emberi jognak kell minősüljön."
 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.