LMP: A Vas megyei jegyző úgy fog fizetést kapni az elkövetkezendő időszakban, hogy munkáját nem egész emberként látja el

Farkas Bazsi 2019-07-21 11:26:00
A párt országgyűlési képviselője most a megyei közgyűlés elnökét nyílt levélben kérdezi meg, hogy szerinte nem összeférhetetlen-e a jegyző polgármesterjelölti szerepvállalása.

A korábbi szivárogtatások után a héten már hivatalosan is bejelentette a szombathelyi Fidesz, hogy a város polgármesteri székéért Balázsy Pétert indítja el. A jelölt jelenleg a Vas megyei önkormányzat jegyzője, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy: "Ahogy elkezdődik a kampány, fizetés nélküli szabadságra megyek."

Nos, a jelöltbemutató megvolt, így ezzel a kampány kezdetét vette, a jegyzői posztról mégsem mondott le a politikus. Most az LMP országgyűlési képviselője, a Vas megyei LMP tagja, Ungár Péter nyílt levélben kérdezi meg a közgyűlés elnökét, Majtényi Lászlót, hogy mi a véleménye a kissé lehetetlennek tűnő helyzetről.

Nyílt levél Majthényi Lászlónak, a Vas megyei közgyűlés elnökének


Tisztelt Majthényi László!

Nyilván Ön is értesült róla, hogy a szombathelyi Fidesz úgy döntött, hogy Balázsy Pétert indítja polgármester-jelöltként a városban. A probléma ezzel elsősorban az, hogy Balázsy Péter jelenleg a megyei főjegyző tisztjét is betölti, márpedig a pártpolitikai szerepvállalás és a független jegyzői pozíció betöltése összeférhetetlen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Balázsy Péter jelölése után szinte azonnal jelezte, hogy nem kíván lemondani, és a jegyzői pozícióját az egész kampányban meg kívánja tartani. Meggyőződésem szerint a kialakult helyzet alkalmas arra, hogy Vas megyében az egész államigazgatási rendszerrel szembeni bizalmat aláássa, veszélyeztetve ezzel a hatékony működést. Arról nem is beszélve, hogy egy polgármester-jelöltség – ha az ember komolyan veszi a feladatot – nyilván egész embert kíván a választások előtti hónapokban, így Balázsy Péternek sem ideje, sem energiája nem lesz felelősen ellátni azt a pozíciót, amiért fizetést kap.

A fentiek fényében kérdezem Önt, elfogadhatónak tartja-e, hogy Balázsy Péter meg kívánja tartani jegyzői pozícióját is a politikai szerepvállalása mellett? Kíván-e a közgyűlési többség lépéseket tenni a fenntarthatatlan helyzet megoldása érdekében, vagy fogadjuk el, hogy a Fidesz már a látszatra sem ad?

Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel:

Ungár Péter

 

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.