LMP: A kormánynak mindent meg kell tennie a fogyatékkal élő emberek iskolai és kulturális hozzáférésének, munkahelyi elhelyezkedésének hatékonyabbá tétele érdekében

Farkas Bazsi 2019-12-03 20:34:00
Ma van a fogyatékossággal élők nemzetközi napja.

Határozott meggyőződésünk, hogy a kormánynak és az állami szerveknek mindent meg kell tenniük fogyatékossággal élő honfitársaink iskolai és kulturális hozzáférésének, munkahelyi elhelyezkedésének hatékonyabbá tétele érdekében - írja közleményében az LMP.

Az, hogy ma vidéken több száz kilométert is utazhatnak a családok, mert a gyermekeik szállítása nincs megoldva mérhetetlen szomorú és elfogadhatatlan. Legfőbb oka ennek, hogy az SNI-s, autista és egyéb diszfunkciókkal küzdő gyermekeket befogadó intézményeknél az alapító okiratban szereplő feltételeknek szinte egyetlen iskola sem felel meg. 

A munkaerőpiaci elhelyezkedés vonatkozásában pedig rendkívül alacsony a képzési, átképzési lehetőségek száma, választéka és színvonala, különösen a felnőttképzés területén. A foglalkoztatás helyzetének javítása csak célzottan, személyre szabottan, megfelelő munkaerő-piaci és az egészségügyi, szociális, képzési és foglalkoztatási területeket összehangoltan, egymásra épülő módon használó rehabilitációs rendszer és rehabilitációs szolgáltatások tényleges kiépítésével valósulhat meg. A bértámogatási rendszerben be kell vezetni a végzettség, képzettség, betöltött munkakör alapján folyósítható differenciált bértámogatás rendszerét. Ez pedig a kormányzat elsődleges feladata és felelőssége. 

Hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a kulturális javakhoz mindenki egyenlő módon juthasson hozzá. Az akadálymentesítés a fogyatékos emberek számára a kultúrához való hozzáférést is jelenti. A filmek feliratozása például a siket és nagyothallók számára az akadálymentes hozzáférést biztosítja. Sokszor ki vannak zárva a moziban, televízióban a filmnézés élményéből, szinkronizálás miatt. Az LMP folyamatos kapcsolatban van a civil és érdekérvényesítő szervezetekkel.  Szakemberekkel, az érintett családok mindennapi problémái mentén igyekszünk segíteni, a kormányzat felelősségre vonásával és konkrét javaslatokkal támogatni őket. 

Ungár Péter, 
országgyűlési képviselő (LMP)

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.