Leszbikus szereplőket mutatnak be az Én kicsi pónimban

Fehér Buda 2019-06-13 20:21:00
A készítők szerint véletlen egybeesés, hogy pont a Pride időszakban tűnt fel a két új szereplő.

Európában már bemutatták az Én kicsi pónim legújabb részét, amiben először tűnik fel két leszbikus póni is. Maguk a karakterek nem újak, a mesesorozat mellett futó könyvekben már 2017-ben feltűntek. A készítők viszont mindenképpen a tévék képernyőjén is be akarták mutatni a pónikat, a sorozat egyik írója, és producere, Michael Vogel azt mondja, hogy nem készültek arra, hogy majd pont a Pride időszakban mutatják be a két LMBTQ pónit, de örülnek, hogy mégis így történt.

A két szereplő egyébként egy párt alkot, a történet szerint a Scootaloo nevű pónira vigyáznak. A készítők szerint teljesen beleillett a történetbe Holiday és Lofty bemutatása. Azt is elmondták, hogy a Hasbro, az Én kicsi pónim márka tulajdonosa is örült az ötletnek, így semmi akadálya nem volt, hogy a két karakter átugorjon a könyvekből a képernyőkre. 

Vogel elmondta, hogy az Én kicsi pónim sorozat mindig is a barátságról szólt, no meg arról, hogy fogadjuk el az embertársainkat, még akkor is, ha különböznek tőlünk. Az Én kicsi pónim egyébként nem az első mesesorozat, ami meg merte lépni az LMBTQ karakterek bemutatását, nemrég az Arthur egyik szereplőjéről is kiderült, hogy meleg.

(People)

 

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.