Legkorábban augusztus 20-án kezdődhet a bajnokság a Crushers számára

Vágvölgyi Bálint 2020-05-20 13:59:00
Addig is fokozatosan építik fel magukat a szombathelyi amerikai focisták.

Pont a járványhelyzet magyarországi kitörése után kezdődött volna meg a címvédő NBA Crushers számára a Powerade Divízió I-es bajnokság. A szombathelyiek március 14-én a Budapest Cowbells második számú csapatát fogadták volna az SZSE pályán, azonban már az a találkozó is halasztásra került és természetesen azóta se rendeztek egyetlen egy meccset sem.

A Magyar Amerikai Futball Szövetség tegnap arról tájákoztatta a csapatokat, hogy az a szándékuk, "a találkozók az előzetes menetrendet figyelembe véve legkorábban augusztus 20-án kezdődjenek el, de erről június elején születhet hivatalos döntés".

Magyar Amerikai Futball Szövetség - MAFSZ

A MAFSZ és Tagszervezetei döntése alapján augusztus 20-ig bizonyosan... nem kezdődnek meg az amerikai futball bajnokságok. A menetrenddel és lebonyolítással az egyeztetések lezárulta után jelentkezünk. Szövetségünk hivatalos közleménye:

A Crushers múlt héten elkezdte az edzéseket, heti háromszor készülnek a szentkirályi focipályán.

- Nekünk is eléggé keresztbe húzta a számításainkat a vírus, pont az első meccsünk kezdete előtt fújták le a bajnokságot - mondta az ugytudjuk.hu-nak Tatár István csapatkapitány. - Úgy érzem, jó formában voltunk és fel voltunk készülve a szezonra fizikailag és mentálisan is. A karantén alatt próbáltunk egyénileg edzeni otthon, voltak online órák is - csapatsportnál elég nehéz ezt így egyénileg megoldani. A kondi részét még meg lehet de a taktikai részt sajnos nem. Most egy hete kezdtük újra az edzéseket. Szerencsére két külföldi játékosunk, Billy Hatten és Trevin Howard itt maradtak és végig segítettek minket, az edzéseket is ők tartják. Főként az erőnlétre fektetjük a hangsúlyt, amíg nem tudunk pontosan, mikor kezdődik a szezon. Lassan elkezdjük a taktikai és poszt edzéseket is, mivel folyamatosan kell mindent felépíteni. A fokozatosság most a fő szempont, hogy elkerüljük a sérüléseket. Várjuk a kezdést, remélem minél előbb kezdődik a szezon.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.