Legjobb 16 között a Magyar Kupában a Haladás

Kovács Lilla 2019-12-04 17:27:00
Izgalmas véghajrában verték a Budafoki MTE csapatát.
SZOMBATHELYI HALADÁS-BUDAFOKI MTE 2-1 (0-1) (Romic 8., ill. Kiss 83., Szalay 85.)

Szombathely, 400 néző, játékvezető: Szilasi.

Haladás: Gyurján – Habovda, Jagodics, Jancsó, Németh Milán – Kiss B., Holdampf – Gaál (Tóth-Gábor, 46.), Medgyes, Doktorics (Szekér, 46.) – Novák (Szalay, 74.). Megbízott edző: Desits Szilárd.

Budafok: Kovács Z. – Margitics, Oláh, Vankó, Kovács D. – Micsinai, Filkor(Horváth R., 69.), Vaszicsku, Romic – Kirják, Szabó. Edző: Csizmadia Csaba.

A Haladás a szintén másodosztályú Budafoki MTE csapatát fogadta a Magyar Kupában. A piros-fekete csapat nem sokáig várt, már a 8. percben megszerezték a vezetést. Egy baloldali szöglet után Kirják fejelte tovább a labdát, amit Romic négy méterről szintén fejjel juttatott a kapuba (0-1). 
Az első félidő további részében próbálkozott egyenlíteni a Hali, de nem sikerült. Először Novák maradt le Medgyes beadásáról, majd Gaál fejelte kapu mellé. Utóbbinak még két próbálkozása volt, de egyikből sem lett gól. 


A szünet után továbbra is próbálkoztak a hazaiak, de nem sikerült gólt szerezni, egészen a 83. percig, amikor Kiss Bence 22 méterről ballal kilőtte a jobb felső sarkot (1-1). Két perc múlva érkezett a továbbjutást érő gól, Medgyes jobb oldali beadását a csereként beálló Szalay lőtte be (2-1).
 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.