A Körmend annak a tudatában lépett pályára Varsóban, hogy amennyiben nyer, akkor biztosan továbbjut a csoportból, az utolsó fordulótól függetlenül is. Ennek megfelelően motiváltan futottak ki a pályára a piros-feketék és rögtön egy futottak egy 15-2-t a Varnado-Edwards-Turner hármas játékára építve, amiből ha nehezen, de felocsúdott a Varsó és volt, hogy három pontra is feljött, de Matthias Zollner tanítványai végül ha nem is nagy, de magabiztos előnnyel fordultak rá a második negyedre - írja a BB1.hu, kosaras szakportál.

Próbálkoztak felzárkózni a hazaiak a játékrész elején, de állandósult egy 4 pontos különbség a két csapat között, amiről egyik fél sem tudott érdemben ellépni, Zollner pedig időt is kért. A kis szünet után egyik gárda sem célzott túlságosan jól, majd Varnado törte meg a gólcsendet, aztán Turner is betalált, amivel megléptek a vendégek, de Finke 2+1-es akciójával visszajött a Varsó, sőt egy tripla után már csak 1 maradt a Körmend előnyéből. Edwards gyorsan lehűtötte a kedélyeket, 5 pontot szórt zsinórban, 32-38-nál kellett időt kérnie a lengyeleknek. Innen már csak egy kicsit tudtak faragni a hátrányból, 36-40-nel ment félidőre a két együttes.
A harmadik felvonást is jól kezdte a Körmend, csak itt az volt a különbség az elsőhöz képest, hogy egyből visszakapaszkodott a Varsó. Azt nem lehet mondani, hogy a szünetben belőtték volna a gyűrűt a játékosok, elég pontszegényre sikerült az első öt perc. Ez természetesen a vasiaknak kedvezett, akik szépen lassan növelték a távolságot, ami már kétszámjegyűre nőtt. Remekül védekeztek ebben a szakaszban a vendégek, és a későbbiekben már be is találtak, így 46-59-ről várhatták az utolsó negyedet.

A záró etap elején újfent robbantott és már több, mint hússzal is ellépett az Egis Körmend, így a győzelme már nem forgott veszélyben, ahogy a csoportból való továbbjutást is bebiztosította.
Legia Warszawa - Egis Körmend 68-78 (18-24, 18-16, 10-21, 22-17)
FIBA Europe Cup, H-csoport, 5. forduló
Varsó
Legia: Saczewski 5, Matczak 9/3, Michalak 7, Niziol 10/6, Milovanovics 2. Csere: Brandon 2, Finke 5, Linowski 4, Kuzkow 14/6, Nowerski 4, Sadowski 6/6.
Körmend: Turner 15/3, Oroszi -, Edwards 23/15, Varnado 11/3, Taylor 12. Csere: Kastrati 3/3, Ferencz 9/9, Durázi -, Németh 5/3, Kiss -.
Szólj hozzá!
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
