Lassan összeomlik a híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópja

Nagy Donát 2020-11-21 11:27:22
Az ikonikus, és a tudomány számára nehezen nélkülözhető eszközt a közelmúltban több baleset is sújtotta.

Bezárják a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópját, jelentette be az amerikai Nemzeti Tudományos Alap, azaz az NSF (National Science Foundation) csütörtökön az EuroNews szerint. A döntés nagy csapás a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutatnak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.

Az óriástelepszkóp segített megfigyelni a világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e.

A problémák még augusztusban kezdődtek, amikor elszakadt egy segédkábel, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba, és károsította a felette lévő kupolát. Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva.

A hatóságok azt gyanítják hogy a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt leterhelve.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben ez a szigetország egyik fő turisztikai látványossága évi mintegy 90 ezer látogatóval.

A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával az antiballisztikus rakéták elleni védelem fejlesztésének részeként.

Vezető szakértők figyelmeztettek annak veszélyére, hogy a szerkezet összeomolhat. Az NFS szerint még ha sikerülne is megjavítani az összes sérülést, a szerkezet hosszú távon akkor is instabil maradna.

A döntés meghozatala nem könnyű az NSF számára, de az emberek biztonsága a legfontosabb. Megértjük, mit jelent az Arecibo ennek a közösségnek és Puerto Ricónak

- mondta Sean Jones, az NFS szakértője 

Ralph Gaume, az NFS csillagászati tudományok osztályának igazgatója kiemelte, hogy a probléma nem az obszervatórium kapacitásával van. Kijelentése egyértelmű utalás a műszaki állapotra, miszerint a létesítmény átfogó rekonstrukció nélkül nem szolgálhatja tovább a tudományt.

Az Arecibo 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának. A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

Az NSF az obszervatórium fennmaradó, a közeli szigeteken lévő intézményeinek működését továbbra is biztosítja.

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.