Lapjaira szedték, majd eladták azt a rejtélyes monolitot, ami Angliában jelent meg

Fehér Buda 2020-12-26 16:01:41
300 ezer forintért kelt el az Ebayen.

Nemrég írtunk arról, hogy a Föld több pontja után Angliában, a Wight-szigeten is megjelent egy rejtélyes monolit. Az angol oszlop különlegesebb volt a társainál, hiszen az oldalai tükörborítást kaptak, így szinte beleolvadt a környezetébe. A monolit nem állhatott a tegnerparton túl sokáig, valaki ugyanis lapjaira szedte, majd feltette az Ebayre az alkotást.

Az angol oszlopért eleinte hatalmas volt a kereslet, az ajánlatok egészen 65 ezer fontig, azaz közel 26 millió forintig kúsztak fel. Ezután a nevét titokban tartó eladó bejelentette, hogy az oszlop eredeti megalkotójával közösen árverezik el a monolitot, a bevételt pedig jótékonysági célokra folrdítják majd. Emiatt valamiért végül megcsappan az érdeklődés a műkincs után, ami végül 810 fontért, nagyjából 300 ezer forintért kelt el, írja a Metro.

Az árban viszont benne volt egy találka a monolit eredeti művészével, akivel az aukció nyertese négszemközt el is beszélgethet majd. Az Ebayen ezek mellett azt is megosztották, hogy az oszlopot nem ellopták, hanem teljesen tiszta úton tették fel az internetre.

Az eladó szerint ugyanis ő pont akkor látogatta volna meg az oszlopot, amikor a brit hulladékgazdálkodás éppen beszórta volna egy teherautóba, hogy elszállítsa. Emberünk végül készpénzben fizetett a műért, ami addigra már darabjaiban volt, az oldalain pedig több nagyobb törés és repedés is látható. 

A rejtélyes monolitok felbukkanását egyébként a The Most Famous Artist nevű gerillaművészek csoportja vállalta magára. Ők viszont csak az Egyesült Államokban állítottak fel néhány oszlopot, az angol változatot egy Tom nevű férfi készítette el, akit megihletett a utahi sivatagban elrejtett mű.

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.