Különleges képeskönyv készült Kőszegről

Papp László Tamás 2020-12-05 09:46:00
A koronavírus-járvány miatt online mutatják be Kőszegen azt a könyvet, ami az utóbbi öt évben a történelmi kisvárosban a KRAFT Kreatív Város Fenntartható Vidék program keretében megvalósult fejlesztéseket és eredményeket ismerteti.

Az ISES (Társadalomtudományok- és Európa-tanulmányok Intézete) Alapítvány munkatársai Miszlivetz Ferenc professzor irányításával már a kétezres évek végén felvázolták a Kőszeg-KRAFT program alapkoncepcióját, amely a kulturális értékek, a hagyományok az épített örökség megóvását, valamint a minőségi feloktatás és tudományos kutatás fejlesztését ötvözi és a vidékfejlesztés szerves részeként kezeli – közli az MTI.

A Miniszterelnökség 2014-ben adott megbízást egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, majd ennek alapján 2016-ban a kormányzat 1,5 milliárd forint támogatást nyújtott a megvalósításhoz, amelyek programját már a professzor által főigazgatóként vezetett Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) dolgozott ki. A több mint 180 oldalas kiadványban nemcsak a szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint felújított, többségükben műemléki oltalom alatt álló épületekről, az Európa Házról, a  Zwingerről, a Szemző-házról, a Festetics-palotáról, a sgraffittós házról vagy a jövőben szállodaként üzemelő - nemrég átadott - bencés rendházról találhatunk jól sikerült fotókat, de a koncepcióban nekik szánt további funkcióikról is olvashatunk.

A megújult épületek többségében olyan közösségi tereket, előadótermeket, könyvtárakat, kutatói szobákat és szálláshelyeket alakítottak ki, amelyeket a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének és a Pannon Egyetem kőszegi campusának hallgatói és oktatói, valamint az intézmények által gyakorta rendezett nemzetközi konferenciák résztvevői is használhatnak. A kiadványban szerepelnek a további tervek is, hiszen már megkezdődött a kőszegi Bálház felújítása, de a tervek között szerepel a zsinagóga és rabbiház felújítása, a Professzorok Házának létrehozásával az evangélikus haranglábnál a "torony-élmény" fejlesztése, valamint a MÁV-internátus épületének felújítása, ezt követően pedig egyetemi és kutatási célokra való hasznosítása is.   

A koronavírus-járvány miatt a könyvbemutatót a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete közösségi oldalán www.facebook.com/iask.hungary követhetik az érdeklődők hétfőn délután négy órától.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.