Külön KDNP frakció alakulna a szombathelyi közgyűlésben

Farkas Bazsi 2020-01-02 12:03:00
Egyre csak nő a feszültség a helyi Fideszen belül.

Eddig sem volt túl rózsás a szombathelyi Fidesz helyzete. Már az önkormányzati választások előtt komoly feszültséget generált a közgyűlési többség elvesztése. Bár kifelé a párt azt kommunikálta, hogy ennek oka az “áruló” Molnár Miklós, azt nagyjából mindenki, aki közélettel foglalkozik tudta, hogy ennek oka maga a helyi Fideszt egy személyben vezérlő Hende Csaba. Molnár ugyanis azután kezdett nem a Fidesszel közösen szavazni, hogy Hende az összes Fidesz közeli médiában az ő árulását hangoztatta. 

Ez a vihar később olyan hullámokat vert, amik a Fidesz városvezetői ambícióit is elmosták. Az arroganciát és a bosszúvágyat a választók úgy büntették meg, hogy a polgármesteri széket az Éljen Szombathely! jelöltjének, Nemény Andrásnak adták, a közgyűlési többséget pedig szintén az Éljen Szombathely! kapta meg.

A választási vereség nem maradt tüske nélkül a jobboldali választókban, sőt némelyik képviselőben sem, akik egyértelműen Hende Csabát teszik felelőssé a történtekért. Így hát leginkább szabadulnának Hendétől.

Itt jegyezném meg, hogy Hende Csabát a választások után emailben kerestem meg, hogy értékelje egy interjúban a szombathelyi választási eredményeket. Ám eddig Hende Csaba nem válaszolt a megkeresésemre. 

Most több forrásból úgy értesültünk, hogy több olyan képviselő, aki jelenleg a szombathelyi közgyűlés Fidesz frakciójának tagja azt fontolgatja, hogy a Fidesztől kilépve külön KDNP frakciót alapítanának.

A szombathelyi KNDP függetlenségi törekvései eddig is megvoltak, csakhogy a közgyűlés legerősebb KDNP-s tagja maga a polgármester Puskás Tivadar volt, így furcsán vette volna ki magát, ha a Puskás külön frakciót alapít a saját közgyűlésében.

November 5-én tartott tisztújítást a KDNP szombathelyi szervezete, itt elnöknek Melega Miklóst választották. Nem nehéz hát kitalálni azt, hogy a legutóbbi közgyűlésen a békésen együtt dolgozást hirdető képviselő lenne a tervezett frakció egyik tagja. A további lehetséges képviselőket pedig azok között kell keresni, aki nem tagja a Fidesznek. Ez akár Horváth Gábor, Kámon-Herény önkormányzati képviselője is lehetne, aki korábbi közgyűlési felszólalásaiban nem egyszer bírálta az elmúlt 9 év, vagyis a fideszes városvezetés hibáit.

Csakhogy. A mostani Fidesz frakció 8 fős. Az önkormányzat nemrég megváltoztatott Szervezeti és Működési Szabályzata pedig azt írja elő, hogy a frakció alapításhoz minimum 5 fő kell. Ez korábban egyébként 2 fő volt. 

A kérdés már csak az, hogy - ahogy Koczka Tibor korábbi alpolgármester fogalmazott -, mennyire verte szét a Fideszt Szombathelyen Hende. Ha ugyanis többen a “reformisták” oldalára állnak, akkor könnyen összejöhet az az 5 fő, akik a Fidesz frakcióból kigurova egy új KDNP frakciót hozhatnának létre. A KNDP egyébként az ország több önkormányzatában már saját frakcióval bír. A Fidesz azonban ez esetben megszűnne létezni, mint külön frakció. Ami pedig ki tudja milyen következményekkel járna Hendére nézve, aki valószínű már a 2022-es országgyűlési választásokra készülve kezdené felállítani sakktábláját. 


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.