KSH: Több, mint 400 ezer forintot keresünk, majdnem 8 %-al többet, mint tavaly ilyenkor

Nagy Donát 2020-06-30 10:56:00
De valósak az ilyen szép adatok?

Idén áprilisban 400 200 forint volt a bruttó átlagkereset, 7,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Annak, hogy az átlagkereset szinte mindig magasabbnak tűnik, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák, több oka is van. A legfontosabb ezek közül az, hogy ez átlag, nem medián, a legtöbben ennél kevesebbet keresnek. Szintén fontos, hogy a KSH az 5 főnél többet foglalkoztató cégek adatai alapján számol, vagyis így a jellemzően rosszabbul fizető mikrovállalkozások maradnak ki az adatokból.

Ehhez jön hozzá egy olyan részlete a módszertannak, amire a járvány miatt fontos figyelni: csak a teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresete számít be az adatokba.

Vagyis ha valakit a válság miatt részmunkaidőre küldtek, annak a fizetését nem veszik figyelembe, amikor kiszámolják az átlagot - írja a HVG.

Idén eddig a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb az átlagkereset (732 200 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (247 700 forint).

A nemek közötti szakadék is nagy: az év első négy hónapját összesítve bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 424 200, a nők esetében 352 400 forintot ért el.

A bruttó átlagkereset

  • a 25 év alattiak körében 283 900,
  • a 25–54 évesek esetében 404 700,
  • az 54 év felettieknél pedig 372 000 forint volt 2020 január-áprilisában.

Mivel az infláció 3,9 százalékos volt, a reálkereset idén az első négy hónapban 4,6 százalékkal emelkedett.

Forrás: KSH

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.