Közeleg a világvége! Jövőre nagyon, de nagyon meg fog drágulni a pálinka

ugytudjuk.hu 2018-11-22 11:04:00
Januártól emelkednek az adóterhek, emiatt a kereskedők előrehozzák pálinkabeszerzéseiket.

Idén rengeteg jó minőségű gyümölcs termett, és viszonylag kedvező az áruk. Egyedül barackból volt hiány, de a pálinkafőzők nem panaszkodhatnak az alapanyagra – mondta a Világgazdaságnak Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke. Ennek ellenére a januártól a pálinkákra is bevezetendő népegészségügyi termékadó (neta) miatt a kereskedelmi pálinkafőzdék közül több nem vásárolt nagy mennyiséget nyersanyagból.

Az új szabályok szerint az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint lesz. Ez pedig – az áfával is számolva – 700 forinttal emeli meg egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi árát. Még ennél is nagyobb mértékű lesz az áremelkedés a kiskereskedelemben.

A főzdék forgalma megemelkedik idén, ugyanis a nagykereskedők a szokásosnál több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a kiskereskedők januártól még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják majd a pálinkát.

A kereskedelmi főzdékben előállított, évi 1,05 millió hektoliterfok (vagyis 2,1 millió liter 50 százalékos alkoholtartalmú pálinkának megfelelő mennyiség) nem csak a most előrehozott vásárlások mértékében csökken, a PNT várakozásai szerint ilyen mértékű adóteher mellett hosszabb távon is feleződhet az előállítás.

A bérfőzdékre nem vonatkozik ez a változás, a literenként 1700 forintos bérfőzési díj fele a szeszadó.

Szólj hozzá!

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott.