Körmendet és Zalaegerszeget is megjárt fiatalt szerződtetett a Falco

Vágvölgyi Bálint 2020-05-11 14:55:00
Doktor Péteren kívül a saját nevelésű Dancsecs András is visszatér a sárga-feketékhez.

Az U23-as szabályra való tekintettel a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerződtette Doktor Pétert és Dancsecs Andrást – számolt be róla a klub honlapja, mindketten egy évre írtak alá.

Doktor Péter a Körmend utánpótlás csapataiban kezdett kosarazni, majd 2014/2015-ben – mindössze 16 évesen – már a felnőtt együttesben is bemutatkozott mind a hazai bajnokságban, mind a nemzetközi kupában. Ekkor 8, majd a 2016/2017-es bajnoki szezonban már 12 meccs jutott neki. Ezt követően a ZTE csapatához szerződött, ahol 3 évadot húzott le. Első egerszegi évében 7 mérkőzésen lépett pályára a honi bajnokságban, átlagosan 4 percet játszva. A következő szezonban jóval nagyobb szerepet szántak a fiatal hátvédnek, ugyanis 26 mérkőzésen kapott lehetőséget itthon: 14 perces átlaga alatt 2,8 pontot jegyzett. Az Alpok Adria Kupában is szerepet kapott, itt 19,5 perc játék alatt 5,9 pontot átlagolt. Az elmúlt csonka idényben háromszor volt kezdő 20 mérkőzésből. Átlagosan 13,9 percet töltött a parketten, és 2,4 pontot szorgoskodott össze.

A 190 cm magas hátvéd a magyar U16-os válogatottban, majd az U18-asok között és az U20-as legjobbaknál is több alkalommal viselhette a címeres mezt. Az U20-as Európa-bajnokságon háromszorszor ölthette magára a magyar színeket.

A saját nevelésű Dancsecs András először a 2017/2018-as bajnokságban szerepelt a Szombathely felnőtt csapatában, akkor 12 meccsen kapott lehetőséget, majd ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult és kosarazott 1 évet, aztán a 2019/2020-as szezonban Nyíregyházán pattogtatott.

A 186 cm magas védő az U16-os, az U18-as és az U20-as magyar válogatottban is játszott. A 2016-os szófiai U16-os Eb-n 8 meccsen 15,1 pontot, a 2017-es tallini U18-as Eb-n 12,5 pontot, a 2018-as szkopjei Eb-n pedig 7 pontot átlagolt. 2019-ben bemutatkozott a magyar U20-as válogatottban is, és a portugáliai Eb-n 6 meccsen 9,5 pontot átlagolt.

Szólj hozzá!

Mélyponton van Győrben a Fidesz, Pintér Bence nagy fölénnyel vezet

Fekete Dávidot 22 százalék kedvelte, és 33 százalék nem.

40 millió forintra emelték Körmenden a városi civil alapot

Kultúrára 9 és fél milliót, sportra 26 milliót, szociális területre közel másfél millió forintot adnak.

Alkotmánybíró lehet a politikai életből mára teljesen eltűnt Hende Csaba

Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.

A Weöres Sándor Színház társulatának tagja, Nagy Cili rendezi az idei karneváli darabot

Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma. 

Bebes István kiszáll a körmendi kosárlabdából

De, hogy jelenleg miképp volt bent, azt sem tudni.

Repülő rajt helyett zuhanórepülés

2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.

Felülvizsgálják a győri fizetős parkolórendszert

A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában. 

Nem eladó a szombathelyi Szabadidőközpont

A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.