Dr. Palkó István köz
„1980-ban valóban történt változás városom, megyém, viszonylatában bennem, de nem hagytam el félévszázados munkálkodásom küzdőterét, csupán – Arany Jánossal szólva – elrejteztem kissé. Az okát te is és sokan mások is tudják, de igazaim tudatában, a nyilvánosság előtt is szólok róla. Az akkori tanácsi vezetésnek egy személyi, családi érdekeiméit érintő, emberi és állampolgári jogaimat alapvetően sértő rendelkezése volt, a lakóházam telkének megcsonkítása, használati értékének tönkresilányítása. Telkünkből 80 négyszögölet kisajátított a hivatal, rajta gyalogátkelőt, alatta pedig szennyvízcsatornát létesített. Ezzel átjáróházzá degradálták családi házunkat, megszüntetve nyugalmunkat. Mielőtt mindez bekövetkezett volna, jogorvoslásért fordultunk minden illetékes szervhez, de minden hiába volt. Jogot ugyan – bírósági asszisztenciával – szolgáltattak, de sajnos igazságot nem. Kártalanításul az akkori forgalmi értéknek az egyharmadát sem fizették ki, pedig a teljes érték is csak vigaszdíj lett volna. Családom önkezével megépített otthona, verejtékkel megteremtett fészke, kultúrkörnyezetté varázsolt kertje vált semmivé a hivatal és a paragrafusok labirintusában, soha nem gyógyuló sebeket ejtve bennem. A megye és a város érdekében végzett félévszázados közéleti, irodalmi és tudományos tevékenységem ennyire taksálódott a hivatal mérlegén. Ez nem tanulság nélküli, mivel csak egyszer élünk.” (Kuntár, 1988. 20-21. o.)
A fenti sorokat barátjának, Kuntár Lajosnak nyilatkozó Palkó István már 11 éve nem él. 95. életévében bekövetkezett halála előtt, igaz nagyrészt elfeledve (Merklin, 2008), visszaköltözött Szombathelyre, abba a városba, amely méltatlanul bánt vele. Pedig van mit köszönni az 1940-es évek második felétől a vasi megyeszékhely szellemi életét összefogó pedagógus, nyelvész, irodalomszervező, részben irodalmár tudósnak.
Palkó István 1913-ban, Toronyban született, melynek később díszpolgárává választották. Szombathelyi gimnáziumi évei után Pécsett végzett egyetemet latin-magyar-ógörög szakokon. Ezalatt az időszak alatt már kapcsolatba került az ottani irodalmi élet jeles képviselőivel, például Várkonyi Nádnorral, akinek Sorsunk című folyóiratában is közreműködött, de nem szakadt el Vas megyétől sem. Rövid ungvári kitérő után Szombathelyen, a Faludi Ferenc Gimnáziumban kapott tanári állást. A világháború után újraéledő pedagógus szakszervezet helyi vezetője lett, Sabaria néven népi kollégiumot szervezett, majd a Premontrei és a Faludi gimnáziumok összevonása után létrehozott Nagy Lajos Gimnázium első igazgatójává nevezték ki. Később a Kanizsai Dorottya Gimnáziumot vezette. Az 1959-ben megalakult Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet igazgatóje lett, így lényegében a helyi felsőoktatás elindítása köthető Palkó István nevéhez.
Mindemellett szervezete a megyeszékhely irodalmi életét is. Vezetője volt az Írószövetség Nyugat-dunántúli csoportjának. Szerkesztett több antológiát (Őrség, Vasi élet és irodalom, Ez történt). Főszerkesztőként ő indította útjára a ma is működő Életünk című folyóiratot (akkor még antológia-sorozatként). Számos irodalomtudományi, nyelvészeti, pedagógiai, pszichológiai cikket publikált.
1971-től pár éven át Mariborban magyar nyelvi lektorként oktatott. Szombathelyre visszatérve újabb, ám ezúttal cseppet sem örömteli kihívás várt rá. Ahogy a fenti idézetből is kibogozható, a városi tanács, a családi házának kertjéből egy jókora részt elsajátított, hogy a Gyöngyös patak felett hidat és átjárót építsen a túloldalra. A kis szakasz a mai napig összeköti a Paragvári utcát a Dr. Szabolcs Zoltán utcával. (Az egykori Palkó-ház a Paragvári 56-os számú ház volt.)
Míg barátjairól, pályatársairól, kollégáiról díjak (Kuntár Lajos), civil szervezetek (Kiss Gyula) vannak elnevezve, sokuknak emléktáblája áll a városban, vagy a mostani Savaria Egyetemi Központban Palkó István nevét kevésszer emlegetjük, emlékének semmi nyoma Szombathelyen.
A szombathelyi felsőoktatás elindítása kereken 60 évvel ezelőtt történt. Az évforduló talán okot adhatna arra, hogy a város visszaadjon valamit abból amit dr. Palkó Istvántól 40 évvel ezelőtt elvett. Az akkor kisajátított átjáró, bár azóta is sokan használják, névtelen. A közterületté vált terület Palkó Istvánnak fájdalmat, sérelmet okozott, ám mégis egykori telkén húzódik.
Felhasznált irodalom:
1. Kuntár Lajos (1988): A vasi irodalom tevékeny munkása és szervezője. Interjú a 75 éves Palkó Istvánnal. Vasi honismereti és helytörténeti közlemények. 1988. 1. sz.
2. Merklin Tímea (2008): Csend, gyűrű, csend. Vas Népe. 53. 180. sz. Interneten: https://www.vaol.hu/hirek/csend-gyuru-csend-1268702/ (Letöltve: 2019. augusztus 16.)
