Néhány napja mutatták be az Apple legújabb dobását, az iPhone 11-et. A telefon több változatban kerül a piacra, az internetezők figyelmét azonban a Pro variáns fogta meg. Ez a telefon ugyanis egyből három hátlapi kamerával érkezik, amit a készítők egy furcsa háromszögben rendeztek el. Ettől viszont néhány felhasználónak görcsbe rándult a gyomra, ugyanis a kamerák kinézete képes szorongást okozni a tripofóbiában szenvedőknek.
A tripofóbia elég furcsa betegség, aki ugyanis ebben szenved, az rá sem bír nézni a szimmetrikusan elrendezett kerek lyukakra. Az ehhez hasonló képek képesek őrületbe kergetni azokat, akik ettől a fóbiától szenvednek:


Na jó, a második képtől nekem is feláll a szőr a hátamon.
Aztán itt van az iPhone 11 Pro, aminek a kamerája kísértetiesen hasonlít a fenti képekre:

A tripofóbiát legelőször Dr Geoff Cole, egy pszichológus írta körül, még 2013-ban. Szerinte a betegség azonban nem csak egyeseket, hanem minden embert érint, igaz, változó, hogy mennyire okoz szorongást egy-egy emberben néhány apró, kerek lyuk. Cole szerint a tripofóbia legjobban az araknafóbiára, vagyis a pókoktól való félelemre hasonlít. Néhányan szenvednek tőle, másokat viszont egyáltalán nem érint.
A fóbia az elmúlt években mémmé vált az interneten, ezért sokan nem is hiszik el, hogy valós a jelenség. De Cole azt mondja, hogy igenis létezik, és, hogy a lyukaktól való félelem a szocializáció sara, hiszen senki sem jön úgy a világra, hogy félne az iPhone 11 Pro-tól. Mint ahogy senki sem születik a pókokkal való félelemmel, ezt gyermekkorban, főleg a szüleinktől tanuljuk el, majd szépen lassan igazi fóbiává alakul.
Cole szerint a tripofóbia különböző reakciókat válthat ki az emberekből, néhányukat csak elkapja egy furcsa rossz érzés, ha apró lyukakat lát, másoknak viszketni kezd a bőre, de vannak olyanok is, akik annyira rosszul tudnak lenni egy-egy ilyen kép láttán, hogy egy napra teljesen ki tudja őket készíteni. Cole-nak azonban van egy elmélete, hogy miért félnek sokan a lyukaktól, szerinte ugyanis ez pont olyan, mintha meglátnánk egy színes kígyót a vadonban. Tudjuk, hogy veszélyt jelent, ezért kiváltja belőlünk a menekülési ösztönt.
(Metro)
Szólj hozzá!
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
