Költségvetési csalás miatt is nyomoznak Dr. Gődény egykori pártja ellen

ugytudjuk.hu 2020-10-07 18:29:40
A celeb anno elindult a 2018-as országgyűlési választásokon, az állami támogatásnak viszont nyoma veszett.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával is folyik jelenleg büntetőeljárás a Közös Nevező pártot érintően - írja a Telex. A 2018-as országgyűlési választások után a pártnak közel 153 millió forint kampánytámogatást kellett volna visszafizetnie az államkincstárnak, a pénznek azonban nyoma veszett. A lap szerint gyanúsított egyelőre nincs.

A 2018-as országgyűlési választásokon feltűnt “kamupártok”, azaz a rendkívül kevés szavazatot szerzett, nemigen kampányoló, nem aktív, de az állami támogatást felvevő pártok elszámoltatása nagyon döcögősen halad. Ilyen jellegű párt elnöke volt egy ideig a most vírusszkeptikus gyógyszerész-testépítő-celeb, Gődény György is.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerint a 2018-as választások után a Gődény elnökölte Közös Nevező Párt érintettségével összesen 32 büntetőeljárás indult.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség azt mondták a lapnak, hogy jelenleg a Nemzeti Adó-és Vámhivatal vizsgálódik két okból is:

  • különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt a Közös Nevező pártot érintően
  • költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt

A cikk szerint ugyanakkor a gyanúsítottat még egyik ügyben sem hallgattak ki, azaz egyelőre nem gyanúsított az egykori párt elnöke, Gődény György sem.

Fotó: Közös Nevező / Youtube

Ugyanakkor Gődény a párt tartozásáért a múltban vezető tisztségviselőként felelősséget vállalt: egy Közös Nevezőhöz tartozó, 2018. március 13-i keltezésű nyilatkozat egyértelműen rögzíti, hogy a párt ügyvezetője, Gődény György áll helyt a központi költségvetésből juttatott támogatás visszafizetéséért, ha a párt nem éri el az 1 százalékot, és a párttól nem lehet behajtani a visszajáró pénzt.

A Közös Nevező Párt, amely mindössze 0,07 százaléknyi szavazatot gyűjtött, így közel 153 millió forint támogatást kellett volna visszaadjon az államkincstárnak. Ez sosem történt meg.

Szólj hozzá!

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.