Kókadoznak a tavaly ültetett fák a Rába-parton Győrben, megöntözték őket

Pintér Bence 2020-05-19 08:34:00
A győri LMP elnöke és volt polgármesterjelöltje öntözte meg őket a folyóból.

Kókadozó fákat öntözött Győrben, a Rába partján az LMP helyi elnöke, Jenei Ferenc, és volt polgármesterjelöltje, Nógrádi László. A vízi színpad helyén a meredek partra tavaly ültetett facsemeték ugyanis megállapításuk szerint szenvedtek a vízhiánytól.

Ezért aztán ketten mintegy nyolcvan vödör vizet merítettek a Rábából, és mindegyik csemete tövéhez öntöttek.

„Sajnos meg kellett állapítanom, hogy a csemetéket tavaly szakszerűtlenül ültették el” – mondta lapunknak Jenei Ferenc, aki végzettsége szerint egyébként erdésztechnikus. Elmondása szerint a meredek parton minden víz szinte azonnal lefolyik és nem áll meg a facsemeték tövénél. „Ehhez egy tányér alakú mélyedést kellett volna a fák köré készíteni. Ehelyett jellemzően még fel is kupacolták a földet a fák tövénél” – mondta az LMP-s politikus. Nógrádi László Facebookon is beszámolt az ügyről. Itt leírta, hogy szerinte is gyatra munkát végzett az, aki a faültetést csinálta, mivel például nem ástak be öntözőcsövet a gyökérhez.

Ez azt jelenti, hogy Jenei szerint valójában hiába öntöztek, a víz nagy része azonnal elfolyt, és ami mégsem, az szinte biztosan nem fog sokat segíteni a fáknak. „Ide komolyabb beavatkozás kell” – mondta. Egyúttal bejelentette:

adnak a Győr-Szolnak két-három napot, hogy megoldják ezt a kérdést, de ha nem oldják meg a problémát, akkor szerveznek egy kis csapatot, akikkel kimennek és maguk megcsináljuk, amit kell, hogy megmentsük a fákat.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.