Kiss-Rigó László püspök a liberális demokrácia veszélyeivel ijesztegette a népet Washingtonban

ugytudjuk.hu 2019-08-21 11:23:00
A szeged-csanádi püspök a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett a helyi amerikai magyar közösség augusztus 20-i ünnepi szentmiséjén.

A Magyar Örökség Háza a washingtoni katolikus bazilikától az arlingtoni Marymount katolikus egyetemig tartó, zarándoklatnak nevezett közös sétával, szentmisével, majd magyar piknikkel ünnepelte a magyar államalapítást.  A misét az egyetem kápolnájában Kiss-Rigó László celebrálta népes magyar közösség jelenlétében. 
    


A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak. Példaként Jézus hasonlatát idézte a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről. "A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai" - fogalmazott. Majd kifejtette: manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, amely - mint fogalmazott - "a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti". Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László a liberális demokrácia ajánlatának nevezte.         

Kifejtette: "Sajátos technika ez, amely - azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől - azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk". A püspök hangsúlyozta: "az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell". Hozzáfűzte, hogy ez a minden értéktől való egyenlő távolságot hirdető ideológia lényegében nem más, mint a nihilizmus.         

A mise után az MTI kérdésére Kiss-Rigó László hangsúlyozta: nem lehet megkerülni Szent István értékeit, amelyek alapvető, örök, egyetemes keresztény értékek. "Az egyén személyes hitétől függetlenül a nemzet esetében adottság a keresztény alap, a keresztény gyökerek, a keresztény kulturális hagyomány. "Lehet erről nem tudomást venni, lehet tagadni, de akkor az ember saját magát teszi tönkre, és ha egy társadalomban sok ilyen ember van, akkor sajnos a társadalom tömeggé silányul" - fűzte hozzá.         

A szeged-csanádi püspök kiemelte: manapság, szerencsére, annak a folyamatnak vagyunk a  tanúi, hogy a magyar nemzet tagjai - személyes hitüktől függetlenül - egyre jobban ráébrednek a valódi identitásukra. "Úgy fest, hogy ma a magyar nemzet nem tömeggé silányul, hanem sokkal inkább közösséggé nemesedik" - hangsúlyozta.         

"Az Amerikában és az óhazában élő magyarok számára örök üzenet, hogy tudatosítani kell értékeinket, gyökereinket - a nemzet esetében ez a keresztény gyökereket jelenti -,  és meg kell erősítenünk identitásunkat, hogy megküzdhessünk a kor negatív veszélyeivel" - szögezte le Kiss-Rigó László.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.