Kiss Norbert augusztus végi, szeptember eleji szezonkezdésben bízik

Nagy Donát 2020-05-08 20:17:00
A szombathelyi kamionversenyző szerint a a Hungaroringre tervezett futam még megrendezhető.

A 35 éves pilóta az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, mivel a kamion Eb futamaira nincsenek megkötve televíziós közvetítési szerződések, és az események megrendezése a helyszínre kilátogató nézőkre épül, így nem képzelhető el, hogy zárt kapuk mögött versenyezzenek.

Reméljük, hogy augusztus közepéig javul annyit a helyzet, hogy ki lehessen tűzni olyan futamok időpontját, amelyekre már nézőket is beengednek, és akkor augusztus végén, vagy szeptember elején kezdhetünk

- nyilatkozta Kiss, hozzátéve, hogy a németországi viadalt már biztosan törölték, de a maradék hét verseny, közte a Hungaroringre tervezett még megrendezhetőnek tűnik.

A jelenlegi helyzetben nyilván az autósport kevésbé fontos, de jó lenne már a pályán lenni, mert sok jó tervünk volt erre az évre, és sajnos ezeknek a megvalósítása egyelőre még várat magára

- mondta a kamion Eb 2014-es és 2015-ös idényének bajnoka.

Kiss jelezte, hogy eddig teszttilalom volt Magyarországon, de néhány hét múlva már lesz lehetőségük pályára gurulni az új versenykamionnal, amelyet teljesen új felállású magyar csapatával fejlesztettek és fejlesztenek most is.

Remélhetőleg hamarosan hivatalosan is bemutatkozhatunk az új csapatommal, a cél pedig változatlanul minél több futamon győzni, és megszerezni az Európa-bajnoki címet

- mondta Kiss. Hozzátette, a szezon kezdetének csúszása miatt több idejük jut a felkészülésre, ezt pedig próbálják kihasználni.

Kiss Norbert a két Eb-címe után 2016-tól a német Tankpool 24-Mercedes istállónál versenyzett, ahol négy évet töltött, és a tavalyi idény után távozott.

kép: MTI

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.