Kirúgják a Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatóját

Nagy Donát 2019-12-04 19:25:00
Karácsony Gergely főpolgármester hiába hirdetett szerződéskötési moratóriumot, Nagy László Albert egy másfél milliárd forintos üzletet mégis megkötött.

Felmenti a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatóját, Nagy László Albertet Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerda este az MTI-vel.

A közlemény szerint a csütörtöki hatályú döntést a szerződéskötési moratórium megszegése indokolja.

Azt írták: Budapest új vezetése és az FKF nemrég megalakult felügyelőbizottsága a cég megkezdett átvilágítása során értesült arról, hogy az FKF Zrt. az önkormányzati választások után - a főpolgármester által meghirdetett szerződéskötési moratórium ellenére - két évre szóló, a korábbi évek hasonló szerződéseinél nagyobb összegű, másfél milliárd forint értékű - szerződést kötött egy, "a Mészáros család érdekeltségébe tartozó céggel".

A döntés után az FKF vezetését a céget érintő átalakulási folyamat lezárultáig az új felügyelőbizottsági elnök, Mártha Imre szoros felügyelete mellett, a cég eddigi vezető jogtanácsosa veszi át - áll a közleményben.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.