Szombaton 17 órakor az OTP Bank Liga 12. fordulójában az utolsó helyen álló Szombathelyi Haladás a második Budapest Honvédot látja vendégül. A szombathelyiek eddigi egyetlen győzelmüket a Puskás Akadémia ellen szerezték meg augusztus 11-én, tehát két és fél hónapja nyeretlen a csapat a bajnokságban.
Ami az összeállítást illeti, Horváth Ferenc egy váratlant is húz. A Haladás vezetőedzője kapusposzton változtat.

"Nagyon jó embernek és nagyon jó játékosnak tartom Királyt, akinek élete a Haladás - mondta Horváth a Haladás hivatalos honlapjának. - Azonban úgy gondoltam, a korábbi hetek sikertelensége miatt váltanom kell, és ezúttal Rózsának szavazok bizalmat.
A Haladás várhatóan a Rózsa - Habovda, Benes, Tamás, Bosnjak - Rácz, Jagodics, Jancsó, Németh Márió - Funsho, Priskin tizeneggyel fut ki a pályára.
A honlap Király Gábort is megszólaltatta, mint mondta "ha nem jönnek az eredmények, változtatni kell: a taktikán, az edzésmunkán vagy a posztokon. Voltam már ebben a szituációban többször is pályafutásom során, tudom, hogy a frissítés jót tesz, könnyebben átbillen a rossz perióduson egy csapat. Nekem a Haladás érdeke a legfontosabb, e szerint tekintek most is a szituációra. Ha nem a mérkőzésen, úgy edzésen segítem a csapatot és a kapustársaimat a minél jobb teljesítményhez, hiszen egy a célunk".

December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
