Kirabolt majd felgyújtott egy családi házat egy férfi egy Vas megyei faluban

Fehér Buda 2020-07-01 07:59:00
A házban lévő széfet fel sem nyitotta, egyben vitte el a behatoló.

A Szombathelyi Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés, lopás és rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a rovott múltú férfival szemben, aki a vád szerint 2017 augusztusában behatolt egy Vas megyei községben lévő családi házba, ahol a hálószobában lévő széfet a helyéről kicsavarozta, és ellopta a benne lévő értékekkel együtt.

A vádlott a széfből, és a ház különböző szobáiból összesen több mint 2,5 millió forint értékű ékszert, készpénzt, gázolajat, diktafont, gépjármű indító kulcsokat tulajdonított el. Ezt követően a vádlott a lakóházban gázolajat locsolt szét, és meggyújtotta. A vádlott által okozott tűz miatt a lakóház egy része kiégett, és az ott lévő ingóságok is elégtek.

A rongálással a vádlott több, mint 34 millió forint kárt okozott. Ezt meghaladóan a vádlott 2017 őszén engedély nélkül lőfegyvereket, valamint lőszereket szerzett meg, és azokat Vas megyei lakásán tartotta. Az engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket a nyomozó hatóság a vádlottnál tartott házkutatás során lefoglalta.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.