Kilencvenedik életévében elhunyt Horváth Margit, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola egykori főigazgató-helyettese

Fehér Buda 2019-07-29 14:05:00
Tavaly még köszöntötte az öregdiákjait, de utána nagyon lebetegedett.

Kilencvenedik életévében elhunyt Horváth Margit, az ELTE Savaria Egyetemi Központ jogelőd intézménye, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola egykori főigazgató-helyettese - írják az ELTE SEK Facebook-oldalán.

Horváth Margit utoljára tavaly szeptemberben, a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1977-ben népművelő–magyar szakon végzett öregdiákok találkozóján látogatott el az intézménybe, ahol (két egykori tanárkollégájával, Benke Évával és Bejczy Károllyal egyetemben) virággal és csillogó szemekkel köszöntötték volt diákjai.

Aztán jött a hír, hogy nagyon beteg, olyannyira, hogy Németh István szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettes idén májusban már csak levélben köszönthette nyolcvankilencedik születésnapján. A levélben sok máson kívül Pázmány Péter szavait idézve az állt, hogy a nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet. Horváth Margitnak nem csak tiszta szíve volt, nem csak sok-sok szeretet adott tanítványainak, hanem megcselekedte mindazt, ami a szombathelyi felsőoktatást naggyá tette, aminek hatására Szombathelyi modellként emlegették az itteni oktatói munkát.

Az egyetem Facebook-oldalán hozzáteszik, hogy amikor Horváth Margit tíz évvel ezelőtt, a szombathelyi felsőoktatás ötvenedik tanévének kezdetén Szombathely Kultúrájáért Életműdíjat vehetett át a várostól, szűkre szabott, de lényegre törő méltatásában az állt, hogy tagja volt annak a tanári karnak, mely megalapozta Szombathelyen a tanító-, majd a tanárképzést. Huszonnégy évig volt igazgató, főigazgató-helyettes. Elévülhetetlen érdemei vannak a népművelő–tanárképzés megszervezésében, tananyagainak kidolgozásában. Évtizedeken át figyelemmel kísérte az egykori hallgatók sorsát a diplomaosztás után is. Kérdőíveket szerkesztett, számon tartotta a tanítványok szakmai sikereit, kudarcát. Elemzett, kutatott, tanulmányt készített, összegzett, egy új értelmiségi hivatás szakmai és társadalmi elismertetése érdekében. A magyar felnőttképzés és az andragógia szakavatott egyéniségévé vált. Szoros együttműködést alakított ki a népművelő képzés egyetemi bázisaival. A város közművelődésében aktív szerepet vállalt, különféle szakterületeken erősítette a közművelődés szakmai presztízsét. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület tagjaként megyeszerte tartott pedagógiai és pszichológiai előadásokat. Számos tanulmánya jelent meg országos szakmai kiadványokban és könyvekben. Korábban megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Szocialista Kultúráért, valamint a Munka Érdemrend Arany Fokozat elismeréseket is.

ELTE Savaria Egyetemi Központ

ELTE-diploma és megfizethető egyetemi élet Szombathelyen Nyomós ér... v volt a jelentkezéskor, hogy Szombathelyen fele annyiba, negyed annyiba kerül az egyetemi élet, mint Budapesten - mondta el Bene Dániel, az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) hallgatója az RTL Klub Híradójában. Hallgatónk július 25-én, az idei felvételi ponthatárok kihirdetését követően a Pável Ágoston Kollégium előtt nyilatkozott.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.