Kikapott a Haladás Gyirmót ellen

Székely Zoárd 2020-08-09 23:35:37
2:1 lett az eredmény.

Első vereségét szenvedte el a Szombathelyi Haladás Gyirmóton, a győztes gólt Simon András szerezte, aki korábban épp a szombathelyi csapat játékosa volt.

A meccs első részében nem igazán találtak fogást egymáson a csapatok, a védelmek mindkét oldalon jól működtek, így jobbára távoli lövéseket és egy-egy egyéni megmozdulást lehetett feljegyezni ebből az időszakból.

Mátyus János két helyen is változtatott a szünetben, gólt azonban a második félidő elején a hazai csapat tudott szerezni Szatmári révén. A Haladás öt percen belül egyenlíteni tudott egy pazar Rácz-lövéssel. Néhány perccel később az első gyirmóti csere kulcsmomentumnak bizonyult, ugyanis beállása után nem sokkal szép akció végén a kapuba fejelt Simon András.

Rácz kis híján ismét egyenlíteni tudott, Rusák azonban bravúrral hárította a szombathelyi játékos szabadrúgását. A mérkőzés utolsó húsz percében azonban már nem tudott igazi helyzetet kialakítani a szombathelyi csapat, ellenben a Gyirmót még ekkor veszélyes volt.

"Nagyon szoros mérkőzést játszottunk egy remekül felkészített gárdával találkoztunk. Hasonló játékerőt képviselnek, mint mi. A meccs elég furcsán alakult, az első félidőben gyengébben játszottunk. A szünetben volt néhány változtatás - utána jól is futballoztunk, sajnos kaptunk egy gólt. Majd még gyorsan felálltunk, kiegyenlítettünk. Aztán jött a csattanó, egy beívelésből az ellenfél játékosa gólt szerzett. Kicsit fájó, hogy az a futballista szerezte a gólt, akit mi készítettünk fel a bajnokságra - de az élet így adta. A tavaszhoz képest a védekezésünk nem működik annyira jól, akkor rengeteg mérkőzést lehoztunk nullára - ebben a bajnokságban ez még nem sikerült. Lapoznunk kell és készülnünk a Szeged ellen."

- értékelte a meccset Mátyus János.

 

Fotó: haladas.hu

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.