Kikapott a Haladás a Dorogtól

Székely Zoárd 2020-09-27 18:53:00
Hazai pályán szenvedtek vereséget a szombathelyiek.

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában vasárnap 17 órakor látta vendégül a Haladás a Dorogi FC csapatát.

Mátyus János, a szombathelyiek vezetőedzője ezúttal is húzott egy váratlant, a kezdőben kapott helyet az Illés Akadémia U19-es együttesének középpályása, Schuszter Ronald. A 18 éves játékos ebben a bajnokságban még nem szerepelt, három alkalommal volt kerettag, de akkor nem lépett pályára.  A vendégek szakvezetője, a szombathelyi születésű Németh Szabolcs korábban hosszú évekig az Illés Akadémián dolgozott, U19-es bajnoki címet is nyert.

A játékot a szombathelyiek kezdték, az első félidő gól nélkül zajlott le.

A Dorogiak az 54. percben szerezték az első gólt: Kovács Máté vezetgette középen a labdát, majd 25 méterről a bal felső sarokba lőtt (0-1).

A 60. percben egyenlített a Haladás: Medgyes iramodott meg a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, majd 10 méterről óriási erővel kilőtte a rövid, bal felső sarkot (1-1).

A 71. percben az ellenfél ismét átvette a vezetést: a csereként beállt Vígh kapott labdát üresen a jobb oldalon, majd pár lépés után a kifutó Verpecz mellett a rövid, bal sarokba lőtt. (1-2).

A meccs végeredménye: Haladás-Dorog 1-2 - számolt be a csapat weblapja.

 

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.