Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait

Nagy Donát 2020-06-05 20:12:00
A koronavírus-járvány miatt elmaradt a versenyfilmek vetítése és az eseménysort lezáró díjátadó ünnepség, helyette a nézők online kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót.

Lovass Tibor közleményében azt írta: idén 137 alkotással neveztek a résztvevők a filmszemlére, ezek közül 117 pályamű felelt meg a feltételeknek.

Tájékoztatása szerint kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd kategóriákban versenghettek egymással az alkotók, idén külön kategóriában szerepeltek a diákfilmek, amelyeket középiskolai és felsőoktatásban résztvevő diákok részére hirdettek meg.

Savaria Filmszemle

Sikeresen megtartottuk a 7. Savaria Filmszemle online eredményhirdet... ését. Köszönjük, hogy velünk voltak. A győztesek névsora alább olvasható, és honlapunkon is megtalálható. Szívből gratulálunk mindenkinek. Hamarosan kategóriánként is ismertetjük a díjazottakat. Az oklevelek, nyeremények átvételéről, valamint az őszi személyes találkozóról később adunk hírt. __________________________________________ Diákfilm kategória: I.

Kisjátékfilm kategóriában Baranyi Benő, Dobray Máté Anja című alkotása végzett az első helyen, filmetűd kategóriában Szilágyi Bálint, Szabó Benedek, Szilágyi Péter Bi-Pi álma című filmje lett az első, míg a dokumentumfilmek között Lukács Csaba, Novák Lajos, Marossy Géza Gyökérkeresők, Ezredvégi emberkereskedelem című filmjét találták a legjobbnak, a diákfilmek között pedig Bartúcz Anna Székely Éva megmenekülése című filmje végzett az élen.

7. Savaria Filmszemle - Eredményhirdetés

A járványhelyzet miatt ugyan csak az online térben, de az eredetileg tervezett időpontban ismertetjük a 7. Savaria Filmszemle eredményeit. A szakmai zsűri di...

A zsűri tagjai Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató, a Moholi-Nagy Művészeti Egyetem konzisztóriumának tagja, Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, egyetemi oktató, valamint Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer voltak.

Címlapvideó: Szombathelyi Televízió Youtube csatornája

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.