Kihelyezett ülést kezdeményez a Mátrai Erőműnél a szakbizottság LMP-s elnöke

Vágvölgyi Bálint 2019-12-02 16:50:00
Schmuck Erzsébet szerint az erőművet "már tegnap be kellett volna zárni".

Kihelyezett ülést kezdeményez a Mátrai Erőműnél az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke a hét második felére. Az ellenzéki párt egy parlamenti vitanap összehívását is kezdeményezi a klímavészhelyzet kihirdetésének szükségességéről.

Schmuck Erzsébet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a közelmúltban, a helyi katasztrófavédelem jelzése szerint büdös, de veszélytelen gáz képződött az erőmű telephelyén. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Greenpeace arról tájékoztatott: a közeli patakban szennyvíz folyt. Az erőmű dolgozói közül is többen orvoshoz fordultak - tette hozzá.

Hasonlót korábban nem tapasztaltak Visontán - jegyezte meg, és felvetette, hogy a nemrég a közelben felépített keményítőgyár és az erőmű együttes hatása okozhatta a jelenséget. A bizottság tájékoztatást vár a Heves megyei katasztrófavédelemtől arról, hol és milyen szennyező anyagot mértek a környéken. Mely cégek okozhatták a szennyezést és hány dolgozónak voltak egészségi panaszai - sorolta a kérdéseket.

Azt is látni kívánják, hogyan végzi az engedélyezési és ellenőrzési feladatokat az illetékes kormányhivatal, amelynek a megelőzés is feladata - jegyezte meg. ,Választ várnak arra is, hogy a környező önkormányzatok és a lakosság miért nem kapott időben tájékoztatást.

"A Mátrai Erőművet már tegnap be kellett volna zárni" - jelentette ki, és klímagyilkosnak nevezte a létesítményt.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.