Kiderült, miért kellett mennie a 96 lucfenyőnek a 87-es főút mellől Gyöngyösfaluban

Fehér Buda 2019-07-13 09:59:00
A múlt héten döntötték ki őket, a helyiek nagy felháborodására.

Pont egy hete jártunk Gyöngyösfaluban, miután egy olvasónk szólt nekünk, hogy rengeteg, 5-6 méteres lucfenyőt döntöttek ki a 87-es főút mellett. Olvasónk szerint egészen pontosan 96 fenyőt vágtak ki, ami miatt felháborodtak a környéken lakók. Az egyik helyi lakos a múlt héten azt mondta, állítólag betegek voltak a fák, ám több, szemmel láthatóan elszáradt nyírfát azonban továbbra is hagynak az út mellett állni, azokat nem vágták ki. Cikkünk megjelenése után megkerestük a Magyar Közutat, hogy megkérdezzük tőlük, miért kellett menniük a fáknak.

Rengeteg dolog áll a fakivágások mögött

A Közút a válaszában azt írta, hogy valóban betegek voltak a fák, ami már korábban is problémákat okozott a környéken. A Közút szerint ugyanis a 87-es főút mentén Gyöngyösfalu és Lukácsháza térségében a lucfenyő fasorban egyes fák elszáradtak, illetve instabillá váltak a korábbii években, így szükséges volt bizonyos fák kivágása.

Azt is megtudtuk, hogy a fennmaradó állományt megvizsgálták, a fenyők jelentős részén láthatóak voltak a túlkorosodás jelei, számos egyednél pedig a faj legjelentősebb kártevője, a betűzőszú is felbukkant A Közút azt mondja, hogy ez már önmagában indokolja a fertőzött fák mielőbbi eltávolítását.

Azt is elárulták, hogy az időjárás sem kedvezett a fasornak, az elmúlt években több bejelentést kaptak a viharos erejű szél hatására megdőlő fákról, jelentős méretű letört faágakról.

"Összességében a fenyőfasor folyamatos károsodása, elhelyezkedése, a különálló faegyedek gyökérzetének mozgása, különösen az esős időszakokat követő instabillá válása miatt, a biztonságos közlekedés érdekében a fenyők kivágása elkerülhetetlen volt" - mondják.

Lesznek új fák a helyükön?

Arra is rákérdeztünk, hogy gondolkodnak-e azon, hogy a kivágott fákat újakkal pótolják. A Közút a válaszában azt írta, hogy a társaság a Vas megyében kezelt közúthálózat környezetében ebben az évben 840 db fát és mintegy 1000 db cserjét telepített.

Ilyenkor figyelnek arra, hogy az ősfák összhangban legyenek a közlekedésbiztonsági elvárásokkal, így például nagy törzsátmérővel rendelkező fákat útburkolat közelébe nem telepítenek. Éppen ezért a 87-es főúton a lucfenyősor helyére sem fognak hasonló fasort telepíteni, hanem a növények többségét jellemzően az útburkolattól távolabb, olyan területekre ültetik őket, ahol segíthetnek a hófúvásos útszakaszok mennyiségének csökkentésében és ezzel együtt a pályaelhagyásos balesetekből származó sérülések mértékét sem növelik.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.