Kicsinyesség vagy fideszes furfang? Melega Miklós történész, képviselőjelölt mondott beszédet október 6-án

Farkas Bazsi 2019-10-06 20:27:00
A közgyűlés határozott róla, hogy történész mondja a beszédet. Igaz, azt nem kötötték ki, hogy nem lehet a történész képviselőjelölt.

Mindig megmosolygom, amikor a politikai pártok a kelleténél nagyobb jelentőséget adnak valaminek. A nemzeti ünnepek, megemlékezések beszédei pont ide tartoznak. Pontosabban nem is csak a beszédek tartalma, hanem az, hogy ki áll fenn a pulpitusnál. 

Augusztus 20-án a Fidesz polgármesterjelöltjét küldte fel az emelvényre, hogy mondja el mélyenszántó gondolatait az ünnep kapcsán. 


Nagy hullámokat vert. Többen azóta is idézik folyamatosan. Sőt, maga Balázsy is egy csapásra ismert, elismert és népszerű lett miatta. Jah, nem.

Ez az augusztus 20. egyébként annyira nem jó ómen.  Tavaly Melega Miklós mondott beszédet, egyébként nem véletlenül, ugyanis 2018 őszén időközi választásokat tartottak Derkovitson, ahol egyébként a már akkor egységes ellenzék képviselőjelöltje, László Győző addig sosem látott különbséggel győzte le a fideszes Melegát. 

Az idei augusztus 20 után azonban azt mondta a szombathelyi közgyűlés, hogy jó lenne ha a választások közeledtével, a politika, pontosabban a kampány nem ártaná bele magát a nemzeti gyásznapba, így mondjon beszédet egy történész. 

Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

A Fideszt azonban nem olyan fából faragták, aki könnyen feladná és megtalálták a rést a pajzson. A korábban már emlegetett Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár vezetője aki 2 in 1, történész és fideszes képviselőjelölt is emlékezett meg az aradi tizenhármakról a mai szombathelyi városi megemlékezésen.

Kicsinyesség vagy furfang? Mindenki döntse el maga! 

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.