Elismerték Borkai Zsolt jachton kívüli munkáját

Nagy Donát 2020-07-17 08:20:30
Győr fideszes ex-polgármesteréről tavaly került elő az a videó, ahol egy luxusjachton múlatja az időt meztelen hölgyekkel. A félreérthetetlen helyzet után simán újraválasztották a városban, de később lemondott.

„1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink” – mondta Papp Erika, a Megyei Jogú Városok Szövetségénekszövetség főtitkára a ceremónián.

A Népszava szerint Borkaira azonban egyik kitétel sem igaz, mivel ő a botrányába bukott bele. Papp Erika elmondta, hogy a leköszönt győri polgármesterrel együtt minden érintettet meghívtak a kétnapos székesfehérvári konferenciára.

A rendezvényen jelen volt Szita Károly, a szövetség elnöke, kaposvári polgármester, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Cser-Palkovics András, a vendéglátó székesfehérvári polgármester és Kósa Lajos képviselő, mint tiszteletbeli elnök.

Borkaitól a lap szerette volna megkérdezni, hogy a volt városatya a szex- és korrupciós botrányai után nem érzi-e visszásnak, hogy részt vesz egy ilyen közéleti eseményen, illetve szintén kíváncsiak lettünk volna arra, hogy kihallgatták-e már tanúként? Borkai működése és szexvideója miatt ugyanis több büntetőeljárás is zajlik.

A volt politikus azonban nem válaszolt a feltett kérdésre.

Fotó: MTI

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán közölték: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, míg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozásokat.

A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány tavaly októberben robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon videorészletet tettek közzé, melyen Borkai és a győri gazdasági élet hozzá kötődő személyei egy csoportszexen vesznek részt prostituáltakkal egy adriai tengeri jachton.

Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, melyben családtagjai is érintettek voltak. Hadházy Ákos vette észre, hogy Borkai nejének a nevére egy óriási, több hektáros vidéki luxusbirtok van íratva Sokorópátkán.

Forrás: Népszava

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.