Kézivezérléssel akadályozhatják meg az alternatív iskolák működését

ugytudjuk.hu 2019-11-15 15:14:00
A szülők tiltakoznak.

Az alábbiakban a Szülői hang közösség közleményét közöljük változtatás nélkül:

Olyan törvénymódosításokat rejtett el a kormány a szakképzési törvényjavaslatba, amelyek megszüntetik a sikerrel működő hazai Waldorf- és más alternatív óvodák, iskolák működésének törvényi alapjait. A jelenleg hatályos törvényi szabályozás külön említést tesz alternatív óvodapedagógiai programokról és alternatív iskolai kerettantervekről, és felhatalmazást ad arra, hogy az általános szabályoktól eltérően, sajátos módon határozzák meg egyebek mellett az óvodai nevelést és óvodai életet, az iskolában oktatott tananyagot és követelményeket, a heti óraszámokat és a vizsgákra való felkészülést (részletesen lásd a Nkt. 9. § (8)).

A kormány által benyújtott módosító javaslat törli az alternatív programokat, tanterveket használó óvodák és iskolák működésének alapját jelentő bekezdést, és helyette az alábbiakat tervezi bevezetni:

„(8) A nevelő-oktató munka fejlesztése érdekében az óvodai nevelésben, valamint az általános iskolai és középfokú nevelésben és oktatásban az oktatásért felelős miniszter a nevelés-oktatás tartalmi kérdéseire vonatkozóan egyedi megoldások alkalmazását engedélyezheti. Ebben az esetben az intézményt az oktatásért felelős miniszter veszi nyilvántartásba és adja ki számára a működési engedélyt."

Ha a törvényt elfogadják, akkor ezzel megszűnik az alternatív pedagógiák működésének törvényi alapja, és kizárólag a miniszter ismeretlen szempontok szerinti egyedi döntése alapján fog múlni az alternatív iskolák léte. Mindezt azután tervezik bevezetni, hogy a Nkt. nyári módosítása már veszélybe sodorta az alternatív intézmények működését azzal, hogy előírta: a Nemzeti Alaptantervnek (NAT) félévenkénti bontásban meg kell jelennie a tantervben, és a tantárgyi struktúra a legfeljebb 30%-ban térhet el a minisztérium által megadottól. Senki sem tudja pontosan, hogy ezen rendelkezéseket pontosan hogyan kell alkalmazni az alternatív intézmények esetében, hiszen ezen intézmények teljesen más felépítésben és ütemezésben haladnak, mint az állami intézmények, miközben a tanulmányok végére az előírt ismereteket a tanulók éppúgy megszerzik, mint az állami intézményekben.

Mindezek tükrében az alternatív óvodák és iskolák megfelelő törvényi alap nélkül kell, hogy működjenek úgy, hogy ismeretlen szempontok szerint vetik össze tantervüket az új NAT-tal. Külön aggodalomra ad okot az, hogy ezt az új NAT-ot még mindig nem hozták nyilvánosságra annak ellenére, hogy már szeptembertől be kívánják vezetni. Félő, hogy az új NAT egyes elemei nem lesznek összeegyeztethetőek az alternatív iskolák programjával és szellemiségével, miközben a törvény az iskolák működésének feltételéül a NAT-hoz való szoros igazodást írja elő.

Az új törvény mindezeken túl további irreális feltételeket is szab. A törvénytervezet 99/K pontja szerint a működő alternatív intézményeknek 2020. április 1-ig kell kezdeményeznie az engedélyeztetési eljárást, ennek elmulasztása esetén az intézmény működési engedélye 2020. augusztus 31. napján hatályát veszti. Irreális ilyen rövid határidővel elkészíteni az engedélyeztetéshez szükséges dokumentumokat. A bajt tovább súlyosbítja a törvénytervezet annak a lehetőségnek a megszüntetésével, hogy a hasonló pedagógiai elven működő intézmények közös engedélyezési eljárásban vegyenek részt (pl. a Waldorf intézmények engedélyeztetését a Waldorf-szövetség közösen intézhette). A törvényjavaslat szerint az egyes intézmények külön-külön kell engedélyeztetési eljárást kezdeményeznie, ami teljesíthetetlen terheket róhat az egyes intézményekre.

A fentieket értelmében a Waldorf- és más alternatív pedagógiai intézmények fennmaradása kiszámíthatatlanná válik, és sorsukról nem csupán szakmai szempontok, érdekek mentén is születhet döntés. A szülők és pedagógusok számára ismeretlen szempontok szerint dőlne el, hogy az oktatási intézmények fennmaradhatnak-e. Felbecsülhetetlen oktatási tapasztalat és pedagógiai tudás halmozódott fel ezekben az intézményekben, melyeket a törvénymódosítás veszélybe sodor. A XXI. században égető szükség van oktatási módszereink megújítására, melyben az alternatív intézmények élen járnak, tapasztalataikat az állami közoktatás is kamatoztathatná. Megdöbbenéssel látjuk, hogy a kormányzat ehelyett az alternatív intézmények ellehetetlenítésén, kiüresítésén munkálkodik. Az alternatív iskolák veszélyeztetésével, a lehetséges oktatási alternatívák számának csökkentésével csorbul a szülők azon joga, hogy szabadon megválaszthassák, milyen nevelést kapjon gyermekük.

A Szülői Hang Közösség felszólítja a kormányzatot a szóban forgó módosítások azonnali visszavonására! A minőségi oktatás, a valódi pedagógiai alternatívák megteremtése és megőrzése közös nemzeti érdek. Az alternatív oktatási intézmények olyan pedagógiai kincs birtokosai, melynek eldobása bűn a felnövekvő generációk, nemzetünk jövője ellen.

Szülői Hang Közösség

 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.