Kétmilliárd forint jogdíj jutott tavaly a magyar dalszerzőknek

Farkas Bazsi 2019-05-20 16:29:00
A pénzt 7853 magyar dalszerző kapta, mintegy 45 ezer magyar zenemű után. Ezúttal a 2018-ban televíziókban és rádiókban elhangzott dalok után utalta a szerzők fizetését a jogkezelő.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként - rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás - méri, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

 A szerzői egyesület májusban folyósítja a dalszerzőknek az előző évi hazai rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat.

Idén összesen 3 milliárd 765 millió forint jogdíjat osztott fel és fizetett ki 65 ezer magyar és külföldi dalszerzőnek (és örökösnek), 155 ezer különböző zeneműre. A teljes kifizetett összeg 52,5 százaléka, azaz 1 milliárd 977 millió forint jutott 45 673 magyar dalra vagy zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7853-an részesültek ebből az összegből.

Az előző évi 46 helyett 2018-ban már 51 tévéadó adatait dolgozta fel az Artisjus. A televíziókban elhangzott magyar dalok után 1 milliárd 31 millió forint jutott a magyar szerzőknek, ami 26 százalékkal magasabb a 2018-as kifizetéseknél. Tavaly több csatorna jogdíjait csak részben, vagy egyáltalán nem tudta beszedni az Artisjus, ám a vitás kérdések megnyugtató lezárása után e csatornák esetén a 2017-es és 2018-as lejátszások jogdíjait is idén májusban utalták át a zenei alkotóknak.

A legtöbb magyar zenét a zenei adók játszották a következő sorrendben: Muzsika TV (89 791 lejátszott magyar zenemű), Zenebutik (két év alatt 153 447 magyar mű, ennek a fele 76 723), Sláger TV (70 060), Music Channel (34 327), HIT Music Channel (18 957) MTV Hungary/Viva (11 648). Az M2, ahol az esti műsorsávban a Petőfi TV-ben van a hangsúly a zenén, 7131 magyar dalt játszott le egy év alatt.

Mint írták, a jogdíjfelosztás szabályai szerint az egy-egy elhangzás után járó jogdíj nagyon sok tényezőtől függ: az elhangzás jellegétől, hosszától, előfordulási mennyiségétől, a zenemű műfajától, valamint az adott csatorna által befizetett jogdíj mennyiségétől. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus televíziós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

Az Artisjus 2018-ban 52 rádióállomás adatait dolgozta fel, az elhangzások alapján 636 millió forintot fizetett ki magyar szerzőknek. A legtöbb alkalommal magyar zenét játszó rádiócsatorna 2018-ban a Dankó Rádió (110 049) volt, őket követi a Rock FM (74 189), a Best FM (73 116), a Jazzy Rádió (66 575), valamint a Forrás Rádió (56 945). Az új Retro Rádió 44 429 elhangzott magyar dallal a 21. helyen áll, a 20. helyen lévő MR2 Petőfi (44 487) után.

Ahogy a televíziós, úgy a rádiós elhangzások utáni jogdíj is számos tényezőtől függ. Ezeket veszi figyelembe az Artisjus rádiós jogdíjkalkulátora, ami arról tájékoztat, hogy egy-egy elhangzás mennyi bruttó jogdíjjal jár.

A részletes elemzés az Artisjus zenei blogján, a dalszerzo.hu oldalon olvasható.
 

Szólj hozzá!

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.

Lázár Szombathelynek is elengedte a Volán tartozás jó részét

Összesen négy önkormányzat volt érintett a leköszönő miniszter gesztusában.

„Pár napig halkabb, aztán minden megy tovább” – évek óta küzd egy győri család a szeszgyár zajával

A Tátika utcában élők szerint a Győri Szeszipari Zrt. működése rendszeresen túllépi az éjszakai zajhatár-értéket, a hatóság viszont rendre azt állapítja meg, hogy minden szabályos.

Május végén újraindul a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Hónapokig tartó helyreállítás után május 30-tól újra közvetlen kapcsolat lesz Budapest, Veszprém, Ajka, Szombathely és Zalaegerszeg között. 

Ukrán gyerekrajzokból nyílik megrendítő kiállítás a győri Rómer Házban

A háború legkisebb áldozatainak történeteit mutatja be a tárlat.

“Ne aláírásokat gyűjtsenek, hanem gyereket szüljenek.”

Megszólalt V. Németh Zsolt a gersekaráti iskola kapcsán.

Hamarosan az Oxygen Music szól a Győr+ Rádió helyett a 100.1 MHz-es frekvencián

A frekvencia tulajdonos Oxygen Media már beadta a váltáshoz szükséges papírokat a Média Hatósághoz.

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.