Kétarcú kiscica jött világra az amerikai Oregonban

Fehér Buda 2020-05-25 19:30:00
Hirtelen lett internetsztár a furcsa jövevény, de néhány naposan elhunyt.

Egészen furcsa kiscica jött a világra nemrég az amerikai Oregon államban. A jövevény május 20-án látta meg a napvilágot, a gazdái, Kayla és BJ King ekkor vették észre, hogy valami nem stimmel a cicával, 

az állatnak ugyanis két arca volt a fején.

A párt Biscuits and Gravy-nek nevezte el a macskát, ezzel is kihangsúlyozva a cica születési rendellenességeit. Az állatról néhány képet és egy videót is feltöltöttek az internetre, ahol egy csapásra sztár lett a négylábúból. Az internet népe aztán rájott, hogy az állatnak egy diprosopus nevű rendellenessége van, tehát kétarcúsága.

A betegség nagyon ritka, de emberek esetében is előfordul. Biscuits and Gravy azonban még a ritkaságok közül is kilós a sorból, hiszen nagyon jól elkülöníthető mindkét arca, amin összesen két fül, két orr, két száj és négy szem volt látható.

 

 

A gazdik szerint az állat életvidám volt, mindkét szájával képes volt enni, és mindkét szájával nyávogott is. Azzal, hogy négy napig is életben maradt, mindenki legpozitívabb jóslatait is túlélte, hiszen az is csoda volt, hogy egyáltalán élve világra jött.

Kayla a Facebookon osztotta meg végül, hogy a furcsa jövevény néhány nap után végleg elszenderült. A nő azt mondja, hogy a cica végig jó étvággyal evett, viszont egyáltalán nem nőtt, ez okozhatta a vesztét. 

A kétarcú macskákat egyébkét Janus macskáknak is hívják, a nevet az ókori római isten ihlette, aki képes volt egyszerre a múltba és a jövőbe tekinteni. Janust éppen ezért sokszor két arccal illusztrálják, így már érthető, honnan jött a név. A Janus macskák egyébként igencsak rövid ideig élnek, ám a rekorder macska elérte a 15. születésnapját is. 

Forrás: The Independent

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.