Két szombathelyivel a keretben jutott az EB-selejtező elitkörébe az U17-es fociválogatott

Vágvölgyi Bálint 2018-10-06 14:56:00
A mindent eldöntő meccsen a szerbeket verték a fiúk.

A magyar és a szerb válogatott is egy győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött várta a hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező utolsó játéknapját. A szerbek valamivel kényelmesebb helyzetben készültek a találkozóra, az eddigi eredmények alapján egy döntetlennel ők végeztek volna előrébb a tabellán, írja az mlsz.hu.

Jól kezdték a magyarok a találkozót, gyorsan mezőnyfölényt harcoltak ki, és gyors akciókkal többször is sikerült megbontani a szerb védelmet. A vendégek egy-egy pontrúgásból tudtak veszélyeztetni, de nem volt benne a játékban, hogy gólt szereznek.

A mieink ezzel szemben sorra dolgozták ki a helyzeteiket, Zuigéber Ákos és Mester Csaba is nagyon aktív volt, nem tudták tartani őket a védők. A 29. percben e két játékos dolgozott ki lehetőséget a balösszekötő helyén, Mester bepasszolta a labdát Baráth Péternek, aki 16 méterről a hálóba lőtt (1-0).

A második félidő is magyar mezőnyfölénnyel és helyzetekkel kezdődött, de ekkor már a szerbek is alakítottak ki veszélyesebb lehetőségeket a kapunk előtt. Nagy iramú, fordulatos volt a mérkőzés, a mieink nem elégedtek meg az egygólos vezetéssel, ellenfelünknek pedig muszáj volt nagy erőket mozgósítania az egyenlítés érdekében.

Az utolsó percekre a magyarok beszorultak a kapunk elé, de hősiesen védekezve tartották az előnyt, egészen a háromperces hosszabbítás végéig. A mieink 1-0-ás győzelmet azt jelenti, hogy

Preisinger Sándor csapata két győzelemmel és egy döntetlennel, hét ponttal, kapott gól nélkül nyerte meg a tornát, megelőzve az ötpontos románokat és a négypontos szerbeket.

A keretben két Illés Akadémiás is volt, a Hegyi Krisztián kapus és a Szalay Szabolcs.

Magyarország-Szerbia 1-0 (1-0)
Magyarország: Hegyi Krisztián - Buna Gábor, Horváth Milán, Balogh Botond, Bekker Roland - Kata Mihály, Posztobányi Patrik, - Komáromi György (Hosszú Zétény, 86.), Baráth Péter (László Dávid, 81.), Zuigéber Ákos (Ominger Gergő, 75.) - Mester Csaba (Molnár Rajmund, 86.)
Gólszerző: Baráth a 29. percben

Szólj hozzá!

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.

Lázár Szombathelynek is elengedte a Volán tartozás jó részét

Összesen négy önkormányzat volt érintett a leköszönő miniszter gesztusában.

„Pár napig halkabb, aztán minden megy tovább” – évek óta küzd egy győri család a szeszgyár zajával

A Tátika utcában élők szerint a Győri Szeszipari Zrt. működése rendszeresen túllépi az éjszakai zajhatár-értéket, a hatóság viszont rendre azt állapítja meg, hogy minden szabályos.

Május végén újraindul a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Hónapokig tartó helyreállítás után május 30-tól újra közvetlen kapcsolat lesz Budapest, Veszprém, Ajka, Szombathely és Zalaegerszeg között. 

Ukrán gyerekrajzokból nyílik megrendítő kiállítás a győri Rómer Házban

A háború legkisebb áldozatainak történeteit mutatja be a tárlat.

“Ne aláírásokat gyűjtsenek, hanem gyereket szüljenek.”

Megszólalt V. Németh Zsolt a gersekaráti iskola kapcsán.

Hamarosan az Oxygen Music szól a Győr+ Rádió helyett a 100.1 MHz-es frekvencián

A frekvencia tulajdonos Oxygen Media már beadta a váltáshoz szükséges papírokat a Média Hatósághoz.

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.