Nemény András, az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje és Németh Ákos képviselőjelölt tartott sajtótájékoztatót a KISZ-lakótelep egyik játszóterén. A Károly Róbert utcában még Gyebrovszki János alapította azt a játszóteret, amit mára annyira leromlott állapotba került, hogy halaszthatatlan volt a felújítása.

Nemény András polgármesterjelölt elmondta, balesetveszélyes volt, így bár a gyerekek szívesen használták volna még, el kellett bontani.
Az Éljen Szombathely! vezetésével 30 millió forintot különítettek el nagyobb fejlesztési problémákra és játszótér alakításra, így a Parkerdő Lakóparkban egy teljesen új játszótér épülhet. 30 millió forintot pedig hat játszótér felújítására különítettek, ahol a lakók kérésére játszóelemeket cseréltek, mert balesetveszélyessé váltak.
"Elkötelezettek vagyunk a játszóterek felújítása iránt" - mondta, majd megjegyezte: Szombathely 72 játszóterének a fele felújításra szorul, ennek ellenére a Fidesz nem biztosított forrást a fejlesztésre, a jelenlegi játszótéri fejlesztést is leszavazta, amikor javasolták.
Nemény szerint, ha a Fideszen múlik, a Károly Róbert utcában sem lett volna felújítás.
A Károly Róbert utcai beruházás egyébként 10,5 millió forintba került.

Németh Ákos, az Éljen Szombathely! képviselőjelöltje elmondta, hogy a KISZ-Lakótelepért Egyesület kérte fel, hogy segítsen nekik a játszótéri felújításban, ugyanis nemcsak itt, de a Kőrösi Csoma Sándor utcában is folyamatban van egy hasonló fejlesztés, ahol közreműködött.
Elmondta, ott egy 2 millió forintos beruházás során telepítenek egy új játszótéri elemet, hamarosan azt is birtokba vehetik a gyerekek.

"A lányom 12 éves elmúlt, őt már jobban érdeklik a youtube-erek, mint a hinta, de mi is sokat jártunk erre a játszótérre. Sok kisgyerek jár ide, szerencsére" - mondta Németh Ákos, majd Nemény András hozzátette: itt jó közösség van, tudja, hogy a lakók is vigyázni fognak az új játszótérre.
Szólj hozzá!
Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.
Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.
Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.
Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit.
Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.
Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét.
A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.
A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.
Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.
Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.
Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más.
A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.
A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.
Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.
A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.
Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.
Gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
Magyarország egyik legidősebb embere volt.