Két izraeli drón zuhant a Hezbollah médiaközpontjára

ugytudjuk.hu 2019-08-25 13:30:00
Az egyik fel is robbant.

Két izraeli drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára, az egyik felrobbant - jelentette az izraeli média vasárnap. Az épületben súlyos anyagi károkat okozó drónok az iráni irányítás alatt álló Hezbollah irodájának a tetejére zuhantak vasárnap kora reggel. Libanon hivatalos hírügynöksége szerint hárman megsérültek, a robbanás három órával követte a Szíriában végrehajtott izraeli légicsapást, amelynek célpontja az észak-izraeli dróntámadásra készülő, Damaszkusz mellett állomásozó iráni haderő volt.

Az izraeli média, a szokásokkal ellentétben, nyíltan beszámolt a szíriai csapásról, s közölte, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán személyesen követte az eseményeket.

Ezzel szemben a Bejrútban végrehajtott drónakcióval kapcsolatban csak a libanoni beszámolók átvételére szorítkoztak. A bejrúti jelentések eleinte arról számoltak be, hogy a Hezbollah katonái lelőtték az izraeli pilóta nélküli légi eszközöket, de később azt közölték, hogy nem vették őket célba, hanem azok maguktól robbantak fel, illetve zuhantak a Hezbollah propagandaközpontjára.

Mohamed Afif, a Hezbollah szóvivője bejelentette, hogy náluk vannak az egyik drónnak a maradványai, és most tanulmányozzák őket.
Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah szervezet vezetője délutánra éles hangú beszédet hirdetett válaszul.

Az izraeli Háárec című újság honlapján Ámosz Harel katonai elemző vasárnap úgy vélekedett, hogy Irán Izrael július 19-i légitámadását készült megtorolni, amikor az izraeli légierő lecsapott a Teherán irányította síita milíciák Szíriában kialakított fegyverraktáraira.

Harel emlékeztet arra, hogy csütörtökön a teheráni Kihan nevű újságban azt írta az iráni Forradalmi Gárda elit egységéhez közel álló egyik katonai szakértő, hogy meglepetésszerű ellencsapásokra készülnek Izrael szíriai és iraki tetteire válaszul, például érzékeny izraeli biztonsági támaszpontok, kikötők és nukleáris létesítmények ellen terveznek drón-támadásokat.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.