Kénytelen lemondani az OB1-ről az AVUS Szombathely vízilabdacsapata

Székely Zoárd 2020-05-11 16:30:00
Gazdasági okok állnak a háttérben.

A vlv.hu szakportál hétfőn számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került klub legalább egy évre "visszavonul", és a 2020/21-es idényt az ob I/B-ben kívánja megkezdeni.
   

Bánfi Péter ügyvezető elnök elmondta, ugyan a város önkormányzata továbbra is mellettük van, de a járvány okozta gazdasági helyzet kihat rájuk, és a pályalehetőségeik is olyan mértékben korlátozottá váltak, hogy ez nem teszi lehetővé a legmagasabb osztályban való szereplést.
   

"A felkészülés lehetőségei sincsenek meg, és jelenleg nem engedhetjük meg magunknak anyagilag egy ob I-es csapat működtetését"


- nyilatkozta Bánfi.

Hozzátette, a játékosok fizetésének felét tudják folyósítani június 30-ig.

"Néhány idősebb játékossal még folynak a tárgyalások, szeretnék őket megtartani, ennek feltételeit talán meg tudjuk teremteni, továbbá két-három most érettségiző, az ifjúsági korosztályból kiöregedett játékosra számítok, ha ők máshol nem kapnak lehetőséget. A saját nevelésű játékosainkat próbáljuk mindenképpen itt tartani, nem szombathelyi játékosunk talán kettő-három lesz csak"

- tette hozzá.
   

A szombathelyi AVUS 2016-ban az ob II-t, egy évvel később az ob I/B-t nyerte meg, így jutott fel a legmagasabb osztályba. Az ob I-ben meglepően jól helytállt Matajsz Márk gárdája, előbb a 13., majd a 12. helyen végzett. A mostani, félbeszakadt bajnokságban négy csapatot előztek meg az alsóházban, amikor a koronavírus-járvány miatt leállt a sportélet.

Szólj hozzá!

Orbán nem fog vitázni Magyar Péterrel Győrben

“Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben”.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.

27 méter magas óriáskerék lesz az idei szombathelyi adventi vásár dísze

Fradi-kamion, Magashegyi Underground, Caramel, Brand Nyúl, és Vastagh Csaba is emeli majd az advent fényét.

A szombathelyi majálison verekedőket ítélete el a bíróság

4 fiatal felnőttnek kellett felelnie garázdaságért.

Minőségi alkoholos italok – Neked mi a kedvenced?

Az alkoholos italok fogyasztása évezredek óta kíséri végig civilizációnk fejlődését.

Marihuána termesztővel szemben emeltek vádat a vasi ügyészek

Felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetnék.