Keményen megizzasztotta Szijjártó Pétert a CNN riportere

Fehér Buda 2018-12-20 14:36:00
A rabszolgatörvénnyel és a CEU-val kapcsolatban is kemény kritikákat kapott.

Szijjártó Pétert Richard Quest, a CNN Quest Means Business című műsor riportere látta vendégül. A külügyminisztert azért hívták meg a műsorba, hogy többek között a rabszolgatörvényről kérdezzék, de bemutatták a múlt heti tüntetéssorozatot is, és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt.

Quest ezután Szijjártóhoz fordult, majd rögtön azzal kezdte hogy senki sem hisz a Fidesznek, amikor azt mondják hogy a bíróságok megtarthatják a függetlenségüket. Szijjártó azzal kezdte a válaszát, hogy Magyarországon demokrácia van, mire Quest azzal kontrázott, hogy ez egy elég vitatható kijelentés, mert a tavaszi választásokon a kormány manipulálta a médiát és a választókat. "A választás eredményei kísértetiesen hasonlítanak arra, amiket a Szovjetunióban láttunk" - mondta a műsorvezető.

Szijjártó ezután eléggé vehemensen magyarázta el a kormány álláspontját, miszerint a 400 órás túlóra a dolgozók önkéntes döntése alapján történne, Quest kérdésére pedig azt válaszolta, hogy a túlórapénzeket természetesen az adott hónap végén fizetnék ki.

Megemlítették a CEU helyzetét is, amire Szíjjártó azt válaszolta, hogy minden amit Quest mond, az fake news, a CEU ugyanis Budapesten marad. Quest erre már csak annyit tudott kérdezni, hogy miért van az, hogy mindenki más téved, és csak a magyar kormánynak van igaza? A külügyminiszter ezt annyival zárta rövidre, hogy azért, mert ők hajlandóak szembemenni a liberális kormányokkal, amiért mindenki megveti őket. 

A teljes interjú itt látható:

Protests grow in Hungary over so-called "slave law"

Hungarian protesters are taking to the streets after the country passed a series of controversial laws, including a so-called "slave law" surrounding extra work hours for employees. Hungarian Foreign Minister Péter Szijjártó comes on QMB to defend Hungary's new legislation.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.