Kedden Judith Sargentini is a magyar ellenzékkel tüntet

ugytudjuk.hu 2019-01-06 14:58:00
Brüsszelből üzenik: Stop Orbán!

Kedden délután Brüsszelben is tüntetést tartanak az Orbán-kormány ellen, a Shchuman téren.

A tüntetésen ellenzéki politikusok mellett felszólal Judith Sargentini, holland zöldpárti EP-képviselő is.

Sargentinihez köthető az a jelentés, ami a magyar jogállamiság súlyos veszélyeire hívta fel Európa figyelmét, és amit kétharmados többséggel fogadott el az Európai Parlament. A jelentés elfogadásával az EU tanácsa eljárást indított a magyar kormánnyal szemben, ahol azt vizsgálják, hogy mennyire súlyos károkat okozott az Orbán-kormány a magyar demokráciának.

A keddi tüntetés főszervezője a RED, vagyis a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet, aminek a szocialista EP-képviselő, Ujhelyi István az alapítója. Az eseményen Sargentini mellett felszólal Ujhelyi István (MSZP), Mester Barnabás (RED), Németh Balázs  (Momentum), Kendernay János (LMP) és Jávor Benedek (Párbeszéd) is.

(via 444)

 

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.