Káros az egészségre a hosszú délutáni alvás

Székely Zoárd 2020-09-04 09:40:38
Meglepő eredményre jutottak a tudósok.

Az elmúlt egy évben alapjaiban változott meg az életünk, rengeteg kihívással kell szembenéznünk, így egyáltalán nem véletlen, ha kimerültek vagyunk. Éppen ezért, ha van időnk két meeting között vagy ebéd után, akkor csalogató lehet egy hosszabb délutáni alvás. A kísértésnek viszont ellen kell állni, ezt állítják a kutatók, akik az Európai Kardiológusok Társasága augusztus végi kongresszusán mutatták be friss tanulmányuk eredményeit.

"A nappali szunyókálás elterjedt az egész világon, és általánosságban egészséges szokásnak tartják. A közös álláspont szerint a szundítás növeli a teljesítőképességet és kiegyenlíti az alváshiány negatív következményeit. De a kutatásunk eredményei mást mondanak"

– fogalmazott Dr. Zhe Pan, a kínai Guangzhou Medical University professzora a Treehugger szerint.

A szakember csapatával több, már elvégzett tanulmányt értékelt ki, amelyben a délutáni alvás és a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolatot vizsgálták. Húsz kutatást néztek át, melyekben összesen 313 651 ember vett részt, 39 százalékuk pedig azt állította, hogy szokott napközben pihenni.

"Megállapítottuk, hogy a hosszú, több mint 60 perces délutáni alvás 30 százalékkal növeli a halálozás kockázatát és 34 százalékkal emeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét ahhoz képest, ha valaki egyáltalán nem pihen napközben. Ha az éjszakai alvást is figyelembe vettük, akkor csak azoknál volt magasabb a halálozás kockázata, akik hat óránál többet alszanak esténként is"

– magyarázta.

Megállapították azt is, hogy a rövidebb délutáni alvások egyáltalán nem járnak szív- és érrendszeri kockázatokkal.

A kutatásból kiderült továbbá, hogy a nőknél a délutáni alvás 22 százalékkal növeli a halálozás kockázatát ahhoz képest, mintha egyáltalán nem aludnának napközben. A férfiaknál ugyanez az arány 17 százalék.

Pan szerint az még mindig nem tisztázott, hogy a szunyókálás miért van ilyen erős kihatással a szervezetre.

"Ha valaki mégis sziesztázni szeretne, akkor a tanulmányunk szerint az a legbiztonságosabb, hogy egy óránál rövidebb ideig teszi azt. Akik viszont eddig sem pihentek napközben, nincs rá okuk, hogy most kezdjék el"

– zárta szavait.

 

Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.